Amikor János ezt a megfogalmazást használja: „És az Ige testté lett” („testté” a halandó embert érti), ezzel a régi szövetségtől való átmenetet fejezi ki, amely egy választott néppel köttetett, az új szövetséghez, amely „minden népre, törzsre, népre és nyelvre” vonatkozik, és amely minden testre és minden emberre irányul. Ezt a megfogalmazást annyira komolyan kell vennünk, hogy elismerjük, hogy Jézus teljes emberi mivolta – a beszéde és a hallgatása, az öröme és a sírása, a haragja, a buzgósága és a fáradtsága, sőt a belőle fakadó unalma, hogy emberek között kell lennie – Isten belső gondolkodásának kifejeződése, amelyet a régi szövetségben a szó szoros értelmében „antropomorf módon” írtak le. El kell ismernünk, hogy Isten Igéje valóban emberi formát ölt, hogy valóban „láthassuk, hallhassuk és érintethessük azt”. És végül tudatában kell lennünk annak, hogy amit Jézus mond, tesz és képvisel, az mindig annak átadása, amit képviselnie kell: „Az én tanításom nem az enyém, hanem annak, aki engem küldött.”
(Hans Urs von Balthasar /1905–1988/, a Pap szellemi élete című szövegből idézve)
