Az utóbbi időben egyre erősebben érzem ezt: a mindennapi, még a legkisebb tevékenységeimbe és érzéseimbe is belép a végtelenség sejtelme. Nem vagyok egyedül, aki fáradt, beteg, szomorú vagy tele szorongással: az elmúlt évszázadok során milliókkal vagyok összhangban. Mindez a élet része. Az élet szép és tele van jelentéssel, még a(abszurdjában) is, ha megtanuljuk egy kicsit megtalálni benne mindennek a megfelelő helyét és hordozni azt a teljességében. Hiszen akkor tökéletes egészként alakul, bármilyen irányban is folyik. Amikor bizonyos elemeit elutasítjuk és megpróbáljuk azokat kiküszöbölni, amikor csak egy bizonyos élvezetre vagy dimenzióra összpontosítunk, amikor csak egy aspektusát engedjük meg az életnek és elutasítunk egy másikat, az élet végső soron abszurdokká válik. Amikor eltűnik az egész, minden csak véletlen, és értelmetlenné válik.
(Etty Hillesum /1914–1943/, naplóbejegyzés)
