„És lehajtotta a fejét, és utoljára kifújta a leheletét“ – Uram Jézus, te meghaltál, és meghaltál értünk…
Ha igazán hinnénk ebben, mennyire szeretnénk meghalni, mégpedig mint mártírok! Milyen nagyon szeretnénk szenvedésben meghalni, ahelyett, hogy félnénk…!
Legyen bármilyen oka a halálunknak, ha elfogadjuk az igazságtalan és kegyetlen halált áldásos ajándékként a te kezedből, ha megköszönjük neked, mint édes kegyelmet, a boldog követésért a te végzetednek, ha önként áldozatot ajánlunk, ha nem próbálunk elmenekülni a te szavaid szerint: „ne ellenkezz a gonosszal” és a te példád szerint: „alávetette magát és nem nyitotta ki a száját”, nemcsak megnyírták, hanem el is vágták, akkor, bármi legyen is a halálunk oka, tiszta szeretetből halunk meg, és a mi halálunk áldozat lesz kellemes illattal. És ha ez nem mártíromság a szűk értelemben és az emberek szemében, akkor ez mártíromság a te szemeidben és tökéletes képe a te halálodnak…, mert ha ebben az esetben nem öntöttük ki a vérünket a hitünkért, ki fogjuk önteni és szívből felajánljuk a szeretetünkért irántad…
(Charles de Foucauld /1858–1916/, En vue de Dieu seul)
