Hiszek... hiszek... hiszek... hiszek...

A legcsodálatosabb és egyben legkevésbé vitatható tapasztalatok közé tartozik, hogy a gonosz gyakran meglepően korán ostobának és céltalannak mutatkozik. Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes gonosz cselekedetnek büntetés áll a nyomában, hanem azt, hogy a szent parancsolatok lényeges megszegése, a földi önmegmaradás érdekében, éppen az igazi önmegmaradással ellenkezik. E tapasztalatunkat különböző módokon lehet értelmezni. Mindenesetre azonban ebből az következik, hogy az emberi együttélésben olyan törvények érvényesek, amelyek erősebbek mindennél, ami szeretné ezeket felülmúlni.

Hiszem, hogy Isten mindabból, még a legrosszabbból is, képes és akar jót létrehozni. Ehhez olyan emberekre van szüksége, akik megengedik, hogy minden dolog a javukra szolgáljon.

Hiszem, hogy Isten minden bajban annyi erőt akar adni nekünk az ellenálláshoz, amennyire szükségünk van. Nem adja meg előre, hogy ne álljunk meg önmagunkban, hanem csak őbenne bízzunk. Ilyen hitben kellene legyőzni a jövőtől való félelmet.

Hiszem, hogy a hibáink és tévedéseink sem hiábavalók, és hogy Isten számára nem nehezebb megbirkózni velük, mint a látszólag jó cselekedeteinkkel.

Hiszem, hogy Isten nem egy időtlen sors, hanem hogy a tiszta imádságokra és felelős cselekedetekre vár, és válaszol.

(Dietrich Bonhoeffer /1906–1945/,
részlet a 1943-as év küszöbén írt Elmélkedés című szövegből, amely a Hitler hatalomra jutásának tizedik évfordulójára készült;
idézve: Dietrich Bonhoeffer, Ellenállás és odaadás, Levél a börtönből. Kalich 2023)