Az imádat kihúz minket a létezésünk buborékából, amely fullaszt minket. Ez a nárcizmus és a saját magunkkal való merengés elutasítása. Felszabadít minket a büszke egoizmustól, és kifejezi alapvető kapcsolatunkat egymással, mint együtt imádkozókkal. (…) Megszabadulunk kisstílű megszállottságunktól. térdelünk és imádunk, mert – Istennek hála – nem mi vagyunk a világ közepe. Az mások körül forog, végső soron Isten körül. Richard Rohr szavaival: „Az életed nem rólad szól.” Pál apostol szavaival: „Már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Mi hátul lépünk a színpadról. Örömmel tölt el minket, hogy van egy kis mellékszerepünk, az én esetemben ez egy ápolatlan szerzetes szerepe.
(Timothy Radcliffe OP /*1945/, Élni Istenben)
