Milyen jó az atya a tékozló fiúnak! De te ezerszer kedvesebb vagy nála! (…) Nemcsak hogy a tékozló fiút olyan kifejezhetetlen jósággal fogadtad, büntetés nélkül, bűntudat nélkül, a múlt felidézése nélkül, hanem csókokkal, gyönyörű tunikával és fiús gyűrűvel fogadtad. És nemcsak így fogadtad, hanem magad, mint jó Atya, kerested őt, és kivitted a távoli vidékről! És milyen isteni lakomára, sokkal jobb, mint amit a tékozló fiú atyjának rendezett, azonnal meghívtál engem!
(Charles de Foucauld /1858–1916/, L’Imitation du Bien-aimé)
