Juan Antonio Marcos, OCD (Madrid)
A következő oldalon bemutatunk néhány kulcsszót, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megismerjük és megértsük pszichológiát és az adott elbűvölő és szenvedélyes nő nyelvét, mint amilyen Teresa volt. Az ő létbátorsága, életének hitelessége, humora és szabadsága, valamint korai feminista nézetei a 16. századi Európában valami teljesen szokatlan.
Kulcsszólistánk célja, hogy irányt mutasson az embereknek a jelenkori és élő olvasás felé, vagyis olyan olvasásra, amely figyelembe veszi a teréziánus szövegek pozitív "hatásait"1 a mai olvasók életére, ránk. Ne felejtsük el, hogy a teréziánus művek a modern olvasók számára "hozzáadott értéket" képviselnek, amely abban rejlik, hogy elsősorban narratív/élményteológiai formában kerülnek bemutatásra: ("Mindez a tapasztalat alapján, mert akkor valami másra megy, mint amikor erről gondolkodik" – CV 6,3). Amikor Teresa "mesél" arról, amit átélt és tapasztalt (a saját életén keresztül), az élet mélységéhez kötődik, ahol mindannyian azt érezzük, hogy összekapcsolódunk egymással és az Istennel.
"Ahhoz, hogy Istenről beszéljen, úgy veszi a szót, hogy saját magáról beszél" (C. Kaufmann). Ezért az empatikus olvasás a szövegeibe segít abban, hogy jobban kapcsolódjunk a valódi teréziánus szellemhez, hogy elmerüljünk a lélek mélységeiben, amelyek a olvasó előtt megnyílnak, és felfedezzük, hogy Teresa belsejében minden meglepő. Mert a belső mélységben rejlik az ő életének és a mi saját életünknek az igazsága. Az ő személyes tapasztalatából kiemelkedik – ahogy ez mindig a valódi misztikusoknál történik – ami univerzálisan emberi.
1. Bátorság és személyes eltökéltség
Ez Teresa egyik első pszichológiai és személyiségjegye. A bátorság, a merészség, a "döntés" (ahogy ő kifejezi) bármilyen problémával vagy nehézséggel szemben, amelyet az élet hoz, legyen az spirituális, materiális vagy alapítási szinten.
A bátorság főként belső dolgokban (szellemi kalandban): "nagyon határozott döntés, hogy nem állunk meg... bármi is jöjjön" (CV 21,2). És ha a környezet azt mondja, amit akar: "Itt veszélyek vannak, az a nő ezért tévedt el..." (CV 21,2). Ez a tökéletesség útja tipikus témája.
A "határozott döntés" egy globális hozzáállás, amely a imádság emberét lényegében és életérzéssel határozza meg. A saját belső életünkből egy harcot, egy küzdelmet rajzolunk: "küzdj", "nem vagytok itt másért, mint hogy küzdjetek" (CV 20,2). Teresa "döntése" nem egy-egy cselekedet, és nem korlátozódhat a templom egy sarkába való imádság idejére. Ez egy létező hozzáállás, akárcsak a maga imádsága esetében.
Teresa itt a "szent merészségről" beszél (a CV 41,4-ben a "szent szabadságot" említi), az élet élésének bátorságáról. Arról szól, hogy "döntsetek" abszolút meggyőződéssel, hogy Isten mindig hű: ("Törekedjetek a szentségre) "és ne féljetek attól, hogy ez nem történhet meg Miatta, ha nem történik meg Miattunk. (...) Semmi, ami több tetszik a Úrnak, nem lehet olyan, amit nem merünk az Ő kedvéért tenni. Ez a nagyképűség [= bizalom] (...) segít, hogy a számunkra még inkább növekedjen a jóság: megvan a szent merészség, hogy Isten segít a bátraknak" (CV 16,8).
Így aki felfedezte az imádság értékét, annak kitartásra van szüksége. Ez nem az az út, amely megkímélne minket a fáradságtól:
"És mondom nektek, hogy nagyon fontos, sőt ez minden, hogy elhatározott és nagyon határozott döntésetek ne álljatok meg, amíg el nem érjük,
bármi is jöjjön,
bármi is történjen,
bármi is boruljon,
bárki is sopánkodjon,
akár sikerül odajutni, akár útközben meghalunk..." (CV 21,2).
Ne felejtsük el, hogy a belső imán folytatott polemika hátterében található a teológusok és inkvizítorok, valamint a kontemplatív és szellemi emberek között. A klasszikus feszültség a cselekvés és a kontempláció között. És a hátterében – ahogyan mindannyian tudjuk – antifeminizmus és ortodoxia áll, amelyben a néhány női látomásnak a spirituális nőkkel szembenáltalános gyanakvást keltett. Teresa felemeli a hangját e szorongó és beteggé váló gyanakvás ellen. Egy újabb "akadály" áll előttünk ezen a "Isten útján": "....hányszor előfordul, amikor azt mondják: itt veszélyek vannak, az a nő ezért tévedt el, más elcsábult, más, aki imádkozik, elbukott, árt a cselekedeteiknek, nem nők számára való, mert tőlük illúziók fakadnak, jobban tesszük, ha szőnek, nem szükség van ezekre a finomságokra, elegendő az Úr imádsága és a Zárá, Mária..." (CV 21,2).
Még a Belső várban is Teresa hangsúlyozza, hogy a lélek számára fontos: "Nagy bátorság, hogy inkább elveszítse az életét és a reményét és mindent, ami kínálkozik, mint hogy visszatérjen ahhoz, ami korábban volt" (2H 1,6). "Az Ő Fensége bátor lelkeket akar, és barátja, amikor alázattal járnak és bármiféle önbizalom nélkül. És nem láttam olyan lelket, aki ezen az úton alacsony maradt; sem pedig hitvány lelket, amely a szegénység álcája alatt évek során eljutott ahhoz, ahová mások rövid idő alatt elértek. Megijeszt, mennyit számít, amikor valaki bátor a nagy dolgokban; ha a lélek nem is erős, akkor is repül és sokra jut, akár mint a kis madár, amelynek gyenge tollai vannak – elfárad és leesik" (Ž 13,2).
És a bátorság a külső dolgokban is megnyilvánul az alapítási kaland során: a Könyv az alapításokról és a fizikai, földrajzi nehézségek (utak, víz, hó), gazdasági pályák, betegségek és a környék ellenállása előtt. Ez a Zakládás tipikus témája...
Nézzünk egy példát. Az 1582-es burgosi alapításnál vagyunk: "Az atyánk provinciális el akarta jönni velünk erre az alapításra. Részben azért, mert akkoriban nem volt más kötelessége, mert már befejezte az adventi predikációit, és el kellett mennie Soriba, mert amióta alapították, nem látta, és nem volt nagy kerülő, részben azért, hogy vigyázzon az egészségemre az utakon, mert az időjárás olyan zord volt, és én olyan idős és beteg" (Z 31,16).
Így folytathatnánk a Zakládások idézésével, többek között megemlíthetjük:
"És én megijedtem, és gondoltam, mennyire fontos, hogy ne nézzünk a gyenge kondíciónkra, amikor megértjük, hogy az Úr szolgálatát teljesítjük, akárhogy is bármilyen akadályok állnak előttünk, mert ő hatalmas, hogy a gyengékből erősöket formáljon és a betegekből egészségeseket.
És akárhogy is, ha nem teszi, a lélek számára a legjobb szenvedni, szemet fordítani az ő dicsőségére és tiszteletére és elfelejteni önmagát. Miért van élet és egészség, ha nem azért, hogy elveszítsük őket egy ilyen nagy Királynak és Úrnak? Higgyétek el, nővérek, hogy soha nem fogtok rosszul járni, ha ezen az úton jártok.
És bevallom, hogy a sűrűségem és gyengeségem sokszor félelmet és kételyt okozott; de nem emlékszem egyetlen (ilyen helyzetre) sem, miután az Úr megbízott a barátjaimnak, sem évekkel korábban, hogy kifejezetten az Ő irgalmából ne kaptam volna kegyelmet legyőzni a kísértéseket és elmerülni abban, amit felismerhettem, hogy a nagyobb szolgálatára van, akármennyire nehéz is volt. Nagyon világosan értem, hogy nagyon kicsi volt az, amit tettem a részemről, de Isten nem kér többet, mint ezt az eltökéltséget, hogy aztán mindent megtegyen az Ő részéről. Legyen mindig áldott és dicsérve, amen" (Z 28,18b–19).
Ezzel nagyon jól rezonál Teresa teréziánus pozíciója arra, hogy "merjünk élni (kockáztatni az életet)" (Ž 21,4), hogy újra megnyithassuk minden ajtót...
2. Hitelesség és igazság
"Rendületesség, hitelesség, igazság", ezek néhány szó, amelyek Teresa írásaiban ismétlődnek.
Nézzük meg néhány idézetet e tekintetben: amikor Teresa Gracián atya anyjáról beszél, azt mondja, hogy találkozott a "rendületességgel és világossággal, amelynek fogságába estem" (D 119,2 1576. szeptember 20-án). És a Könyv az életről végén vallja, hogy úgy járt el, hogy "azt, ami benne történt, a lehető legnagyobb rendületességgel és igazsággal terjesztette" (Ž 40,24). "Szeretem a rendületességet" (D 397,12); "Végül: az igazság szenved (padece), de nem hal el (no perece)" (D 284,26), mondja a leveleiben.
És emlékezzünk az ő kedvelt kifejezésére ez ügyben: "járni az igazságban" (6H 10,7). "A lélek, amely nem jár az igazságba, azt inkább szeretném, ha nem imádkozna"2 (Ž 13,16). Ezek csak néhány, a sok idézetből, amelyeket fel lehetne hozni. Egy kijelentés a Törekvésekből3 nagyon kifejező: Amikor valaki megkérdezte Teresát a szerzetesei életéről, azzal válaszolt, hogy nagy őszinteséggel és rugalmassággal mesélte el életüket; minden igazsággal és bizonytalanság nélkül. És általában hozzáfűzött, hogy az igazság soha nem árt senkinek; az igazság soha nem ad rossz példát, és nem árt.
Mindig elnézést lehet kérni a következetlenségért – mindannyian következetlenek vagyunk – de nem könnyű elnézni a hiteltelenségért vagy képmutatásért. "Teresa sikerének lényege az, hogy olyan igazán nyitottá válik a szemünk előtt, hogy bármi irodalmi ügyetlenségei is annak részévé válnak, amiért olvassuk és csodáljuk őt. Azt a hatalmas, óriási lelket, olyan szabadon és engedékenyen, "az élő szeretet lángját" nem lehet felületes irodalmi szemüvegeken keresztül nézni. Ez halálos bűn lenne, és az Úr számon kéri tőlünk" (F. Rico).
Itt előttünk áll Teresa sürgető felhívása, hogy merjünk élni a saját életünket, hogy átláthatóvá váljunk, hogy egyes és egyformák legyünk, hogy maszkok és álruhák nélkül járjunk át az életünket.
3. Teréziás humor
A teréziás humor leginkább az élet örömével és boldogságával nyilvánul meg, és elég. És így a szent az "élet megelégedéséről" beszél (Ž 4,5); "nagy elégedettségről, hogy apáca" (Ž 33,5). "Megelégedettséggel töltött el, hogy ebben az állapotban [= apáca] vagyok, így még soha nem bántam meg" (Ž 4,2) [Ezt harminc év szerzetes élet után írja].
És arra is ösztönöz minket, hogy éljük meg a belső megelégedettséget: "belső vidámság" (Z 14,5); "belső öröm" (7H 3,5; Z 1,1; 27,12).
Még akkor is, amikor az életbetegségei közepette ő volt, aki életének legnagyobb részét betegen töltötte, szinte napi nehézségekkel, mindig felélesztette az örömet: "Mindent legyőztem... nagy örömmel" (Ž 6,2); "nagy testi fájdalmakkal küzdöttem... nagy örömmel leküzdöttem őket" (Ž 30,8).
És a spirituális kaland elején arra is ösztönöz minket, hogy örömmel és megelégedettséggel éljünk: "Aki az elején arra törekszik, hogy örömmel és szabadsággal járjon, mert vannak olyan személyek, akik úgy tűnik, hogy mindent elvesztenek, amint egy kicsit is elhanyagolják" (Ž 13,1).
A belső megelégedettséggel párhuzamosan Teresa gondot visel arra is, hogy mások életét is örömmel töltse meg, "mások megelégedettségét biztosíthassa": "Mert ebben a Pán is nekem kegyelmet adott, hogy bármikor megosszam a megelégedettséget, ahol csak lehettem" (Ž 2,8); "Mert ebben az mások megelégedettségének biztosításában szélsőségekbe mentem..." (Ž 3,4). "Az Úr egyeseknek kegyelmet ad, hogy mások számára üdítő lehessen" (St 27). Az emberi boldogság jelentős része e egészséges nyitottságon múlik mások felé, mint ahogyan azt egy anya boldogsága a gyermekével áll fenn: "Ez a ház a menny, ha lehet a földön, annak, aki megfelel azzal, hogy csak azt teszi boldoggá, aki Istent teszi boldoggá, és nem néz saját boldogságára" (C 13,7).
Éppen olyan mértékben van érzéke a humorhoz, hogy képes nevetni önmagán, saját életén, saját nyelvén: "Nevetgéltem ezeket az összehasonlításokat, amelyek nem tetszenek" (7H 2,11); "Nevetem azon, ahogyan ő [= a testvére, Lőrinc] édességeket, ajándékokat és pénzt küld, és én őneki csak szövetet" (D 173,19).
"A mosolygás a társadalmi attitűdök fejlődésének és a kommunikációs képesség alapvető aspektusa, amely lényeges ahhoz, hogy emberi lényt lehessen" (S. Rose).
A "játékosságnak", az ünneplésnek, a verseknek, az éneknek és a játékosságnak is jelentősége van Teresa írásaiban: "mindenki együtt beszélhet arról, ami a legjobban kedves számára" (St 26). Az élet jósága... Ő maga írja és énekli verseit... (lásd Z 13,5 a teréziás rekreáció stílusáról). Ez egy nagyon karmelita hagyomány.
Ennek a "stílusnak" megfelelően Teresa számára a rekreáció egy nagyon fontos pillanat volt. Ez a Terézia életstílusának humanista aspektusának kulcseleme. Rekreációt vezetett be az új kolostorokban, mert úgy tűnik, hogy az Avilai Megtestesülés kolostorában nem létezett. Rekreációt hozott be a Szabályokban, ahol két időpontot említ a rekreációra a nap folyamán. A Szabályokban azt mondja, hogy a rekreáció során a nővérek beszélhetnek arról, "ami a legjobban tetszik nekik". Ott nem játszhatnak játékokat, és apró kézimunkákat kell hozniuk ("mindenki hozza magával a fonalát"), amelyek soha nem akadályozzák őket az ellazulásban és a beszélgetés oportunitásában: "mert az Úr kegyelmet ad az egyeseknek, hogy a többieknek üdítést nyújtsanak".
A Úton hangsúlyozza, hogy a rekreáció célja, hogy "próbáljanak pihenni". "Próbáljatok meg pihenni a nővérek mellett, amikor szükségük van rá, és éppen így a megszokott rekreációs időszak alatt, még ha nem is a te ízlésed szerint, mert ha tudatosan történik, mindez tökéletes szeretet" (C 7,7).
A Jégházakban is Teresa beszél erről a témáról: "Néha különös örömöt érzek, amikor együtt vagyunk, és látom, hogy ezek a nővérek olyan nagyos lélekkel bírnak, hogy az, aki többet tud, jobban dicséri Urunkat, amikor látja azt a kegyelmet, hogy a kolostorban található; mert nagyon világosan látszik, hogy ezek a dicséretek a lélek belsejéből jönnek" (6H 6,12). Ez a "öröm érzékelése".
És a Levelekben tiltakozik, amikor látja, hogy valamelyik látogató azt javasolja, hogy a nővérek ne tartsanak rekreációt azon a napon, amikor szentáldozást vesznek: akkor a papig sem tudnának rekreációval élni, mert ők naponta misét celebrálnak (lásd D 144,2).
Ezért előttünk áll a teréziás írások ünnepi olvasásának, amelynek bíztatása, hogy csatlakozzunk az örömhöz (lásd Jüngel), hogy újra kezdjük élni...
4. Egészséges ("szent") szabadság
Teresa arra ösztönöz minket, hogy mindent "szent szabadsággal járjunk" (C 41,4). Elsősorban a belső, szellemi kalandban, ahol a személy belső élete a szabadság terének tekinthető: "Úgy tűnik számomra, hogy neked [nővérek] vigasz fog örömet okozni ebben a belső várban, mert az elöljárók engedélye nélkül bármikor beléphettek és sétálhattok benne" (H záró, 1).
Másik aggálya a szabadság önmagunkkal szemben, az emberi "én"-nel, az "ego"-val szemben: "Nincs rosszabb tolvaj" (CV 10,1), mondja Teresa, mint mi magunk. Ez alkalommal Teresa nem kevés iróniával beszél az egészséggel foglalkozó megszállottságról.
Amikor a saját egészségével kapcsolatos túlzott aggodalmakról beszél, azt mondja: "Néhány apáca, úgy tűnik, nem jön a kolostorba, hanem hogy megpróbáljanak nem meghalni. Mindegyik ugyanúgy próbálkozik, ahogy tud..." (CV 10,5). "Nem tartják meg még a legszokásosabb dolgokat a Szabályból, mint a csendet, amely nekik mégsem árthat. Amint azt hiszik, hogy fáj a fejük, a legkevésbé sem jön az ötletükbe, hogy a kórusba menjenek – ami csaknem megölheti őket. Egy nap nem mennek, mert fáj a fejük, másnap azért, mert fájt a fejük, és a következő három napban azért, hogy már ne fájjon" (CE 15,4).
Akkor is a szabadság a külső nehézségekkel szemben. A Könyv az életről így végződik: "Most már, hálát adok Istennek, még ha sokan is morognak rólam, és mások nagyon keményen beszélnek rólam, engem ez alig érint. Mivel már elmentem a világból, és kis, szent közösségben vagyok, fentről nézem, és nagyon keveset érint meg engem, amit mondanak, vagy amit tudniuk kell rólam" (lásd Ž 40,21–22).
És Teresának semmi sem fontosabb, mint a szabadság; nemcsak hogy ne veszítse el, hanem hogy "döntésre" alapozza: "Ezért ne féljetek, nővérek, attól a soktól, amit a könyvbe írtam, hogy törekedjetek erre a szabadságra" (C 19,4). Ezt nevezi Teresa "minden teremtettől való eltávolodásonak", amely a szabad akarat szinonimája, hogy ne legyünk kötődve semmihez és senkihez: "Ne engedjük, ó, nővérek, hogy akaratunk másnak rabszolgája legyen, mint annak, aki a vérén megváltott minket" (CV 4,8).
Így a teréziánus művek olvasása micsoda felszabadító élmény lehet! Felszabadító minden félelemtől, hiszen a félelmek nem engedik, hogy önmagunk legyünk, nem engedik, hogy szabadok és boldogok legyünk.
5. Korai (előre jelzett) feminizmus
Ez a feminizmus nyilvánvaló a kifejezett panaszaiban, hogy tudja és érzi, mennyire a peremre szorul: "Elég, ha nő vagy, hogy a szárnyaim lesüllyedjenek" (Ž 10,7); "Ó, nyomorult pillangó [maga beszél], akit annyi lánc megköt, hogy nem hagyják repülni, ahogyan szeretnél!" (6H 6,4).
Vagy akik épp a mindenhatatlan inkvizítorok, rájuk utal: "Nem elég, Uram, hogy a világ csendben tart minket, hogy nyilvánosan ne csinálunk semmi olyat, ami számít, és nem merünk bizonyos igazságokról beszélni, hogy titokban sírunk; és talán Te nem hallgatod meg egy ilyen igazságos kérést? Ezt, Uram, nem hiszem, a te jóságod és igazságod miatt, mivel te igazságos bíró vagy, nem olyan, mint a világ bírái, akik – mint Ádám fiai, és végül is, minden férfi – nem találják meg a női erényt, amelyet gyanúba ütnének" (CE 4,1).4
És ugyancsak a egyházi hierarchiával, amely a nőket a szélre szorította, emlékezzünk a történetre a nuncius, Felipe Seguval, aki Teresát "nyugtalan és kóbor nőnek" nevezte, aki "ellentétben Szent Pál parancsával tanít..." És a jól ismert: "Isten mondta nekem", Teresa válasza: "Mondd meg nekik, hogy ne csak egy igehelyet nézzenek, hanem nézzék meg a többit is, és hogy talán megkötözik-e kezeimet" (Rel. 16).
A középkori patriarchális társadalomban, amely a nőket diszkrétül előnyben részesítette, Teresának, aki az asztalnál ült a cenzorok előtt (akik mindig férfiak voltak), meg kellett sokszorozni a retorikai stratégiáit, hogy elnyerje jóindulatukat és hozzájárulásukat. Ehhez felhasználta a női alacsony státusza miatti rugalmas takarót, hogy finoman megszerezze az olvasók kedvét: "és én tényleg nem vagyok semmi" (Ž 31,24); "nem vagyok az, hogy többet mondjak" (Ž 21,5). De "bármi is vagyok" (CE 32,7; Ž 15,7; 21,2), "ha lenne lehetőségem írni..." (Ž 6,8), "de nem vagyok értékes, Uram" (Ž 39,13), "elég, ha nő vagy, hogy a szárnyaim lesüllyedjenek" (Ž 10,7). Ezek mindeközben régi feminista bizonyítéka, amelyben szintén benne van a protest.
"Teresa kétségtelenül borzalmas diszkrimináción szenvedett, mint a korának nője. Realista volt, elfogadta, amit nem tudott megváltoztatni, és megváltoztatta, amit a kezébe vette, és jól tudta kettőt megkülönböztetni. Mindazonáltal nyitva marad a tér a lányai és fiaik számára, hogy előrelépjenek a lehető legautentikusabb értelmezéshez a mi történelmi időpontunkban, az érzékenységünk pozíciójából, és különösen a Isten igéjének és Teresa és János írásainak mély reflexiója alapján" (C. Kaufmann).
Ezért itt nyitnunk és kell nyitnunk a női olvasás felé Szent Teréz számára, amely előfeltételezi, hogy mindig elvetjük a nőkkel szembeni diszkriminációt a társadalom minden területén, és rehabilitáljuk a nőiességet az élet minden szférájában, kezdve a templomtól.
Záró gondolat: a teljes szellemi utazás minőségi jelzése
Teresa számára az autentikusság minden misztikus tapasztalatot az azt követő "hatásokkal" mér. "A hatások és a következményes cselekedetek szerint ismerhetők fel ezek az imádság igazságai, mert nincs jobb öntödéje, ahol kipróbálhatók" (4H 2,8).5 "Gyümölcseikről ismeritek meg őket..." (Mt 7,16).
A szellemi kalandban nincsenek igazhittel és tévtanításokkal rendelkező formák és utak (a spiritualitásban ez a kérdés elveszíti jelentőségét). Valójában a megfelelő végrehajtás (ortopraxia) a fontos. És ebben az értelemben elmondhatjuk, hogy vannak egészséges és egészségtelen utak a szellemi élet élésére: a "egészséges" olyan lesz, amely pozitív hatásokat hoz a valós és mindennapi életünkben; míg az "egészségtelen" az, amely negatív következményeket hoz.
Teresa tapasztalatában (és műveiben) az egyik oldalon megkülönböztethetjük a hatásokat a saját életében, a másik oldalon pedig a saját tapasztalata (és írásai) hatalmát, hogy megfertőzzen mások életét. Nézzük ezt közelebbről.
A valódi kontemplatív imádság jeleként a szent a bocsánat képességét tartja: "És jól figyelj arra, hogy ha Isten bármely léleknek imádság közben kegyelmet ad, amelyről azt mondtam, hogy a tökéletes kontemplációhoz tartozik, és ő nem nagyon eltökélt, amikor olyan alkalom támad, hogy igazából megbocsát bármilyen igazságtalanságot, bármennyire is súlyosnak tűnik – nem azokat a súlytalanságokat, amelyek ítéletet bocsátanak – az ő imájának nem bízom túlzottan" (C 36,8).
Amiért Teresa által említett bocsánat "azonnali" és "nem kerít minket a minimumra": "Kezdetben előfordulhat, hogy amikor az Úr adja ezeket a kegyelmeket, a lélek nem erősödik meg azonnal; azonban mondom, hogy amikor beadja6 ezeket a kegyelmeket fennállás mellett, akkor rövid időn belül erős befejezi, ha nem más erényekben, azt a megfelelése síkon már. Nem hiszem, hogy az a lélek, amely ilyen közel jut a maga Irgalmához és érti, hogy ki ő és mennyit bocsátott meg neki Isten, ne bocsásson könnyen meg azoktól, akik megbántották” (C 36,12).
Általánosságban véve, Terézia szerint van egy tendencia egyszerűsíteni az életet: "Nos, szeretném ezt azzal zárni, amikor Krisztusra gondolunk, emlékeztessük magunkat is arra a szeretetre, amellyel annyi kegyelmet átéltünk, és milyen nagy szeretetet showzott nekünk Isten, amikor ilyen garanciát kaptunk, hogy szeret minket; mert a szeretet szeretetet szül. És akár teljesen a kezdeti, akár mi még nagyon szerények vagyunk, mégis próbáljuk meg úgy sétálni, hogy ezt mindig figyeljünk, és felébresszük magunkban a szeretetet. Mert amikor az Úr egyszer kegyelmet ad, hogy ez a szeretet összeszorít a szívünkbe, akkor minden könnyűnek tűnik, és hamarosan és nagyon könnyen fyamamok fogunk tudni tenni" (Ž 22,14). A nézet és az imádság könnyebbé teszi az életünket.
És a kulcsfontosságú tények a teréziánus misztikus tapasztalatának kétszeres képessége "érintettre lenni" és "örömet szerezni": "És amikor olyan betegeket látsz, akiken segíthetsz, tedd meg mindent, hogy ne hagyd ki ezt az önfeláldozást, és érezd együtt velük; és ha van valamilyen fájdalmuk, érezd úgy, mintha az kívülállna, és takard fel" (5H 3,11).
Teresa írásai szintén megfertőzhetik és átalakíthatják mások életét, doppingolhatják, formálhatják, kitágíthatják a szívüket, felszabadíthatják... "Teresa nem csupán a jövő generációk számára rajzolja ki a megnyilatkozatokat; elkezd beszélni, de úgy teszi, hogy a frissességgel és női hangzásával érvényesíti magát a saját kifejezésének szépségével, valamint emocionális hatásával, és a szív emberének tágára nyílik, sok ajtót nyitva, amelyekről nem is tudta, hogy léteznek" (J. Cotta).
Teresa kifejezése, amely talán legjobban megragadja a teréziánus nyelv átalakító jellegét és hatalmát, hogy megfertőzze olvasóit, így hangzik: "megérinteni a lelkeket" (Ž 18,8). Ez kifejezi a célt, amelyet a misztika követ: "a célom, hogy érzelmekkel kináljam meg a lelkeket egynehéz szépségért".
Egy óriási hatalom áll előttünk a teréziánus művek megfertőzésére. A mosoly, éppenúgy, mint a yawn, fertőző... De a szeretet, a bizalom és a bátorság is fertőző – és éppen így a negatív ellentéteik is, ezt már Teresa tudta – sokkal korábban, mint Rizzolatti felfedezte "tükörneuronokat".7 És ez azt jelenti, hogy a mi érzelmi fertőzőképességünk van. Teresa ereje van az ő Istennel való szenvedélyének megfertőzéséből, hogy így nyitja meg az életüket még nagyobb emberiesség felé. Teresa egy nő, "akivel élni izgalmas, mert hatalmasan berendez minket Isten kezébe" (C. Kaufmann).
A spanyol nyelvből fordította P. Vojtěch Kohut, OCD.
