A hitünk nem annyira a gyengeségek leküzdésén alapul, hanem inkább abban, hogy a szenvedés közepette is ragaszkodunk ahhoz, aki szeretetből szenved értünk. Meg kell szabadulnunk attól a rossz szokástól, hogy a sötét oldalainkat kontempláljuk, ahelyett, hogy a Fiú átalakító fényébe merülnénk, aki képes a porunkat tiszta arannyá változtatni. Túl gyakran állunk meg és boncolgatjuk magunkat, ahelyett, hogy elmélyülnénk a Legszentebb Szív tisztító kemencéjében, amely a bizalom egyetlen megnyilvánulásával nyílik meg számunkra. Túl könnyen elhisszük a nyomorúságunkat, és nem eléggé Isten irgalmas szeretetét. Meg kell tanulnunk kihasználni a csekélységünket, kudarcainkat, tehetetlenségeinket, sőt még bűneinket is, és át kell fordítanunk őket a bizalom okává. Amint megtanuljuk ezeket a dolgokat bátor önfeláldozássá kovácsolni, a lehetetlen lehetségessé válik számunkra - ahogyan a bűnbánó rablónál, Péternél és Pálnál, valamint minden szegénynél, gyengénél és bűnös embernél a történelemben.
(Mary David Totah, OSB /1957–2017/, A Isten öröme)
