Az optimizmus nem a jelenlegi helyzet véleménye, hanem életerő, reményereje ott, ahol mások lemondanak, a fejet magasan tartani képes művészet, amikor minden elveszettnek tűnik, az a képesség, hogy elviseljük a fordulatokat, az az erő, amely soha nem adja át a jövőt az ellenfélnek, hanem saját magának követeli meg.
Jobb földi jövőbe vetett reménykedést és arra való felkészülést egyes emberek valami komolytalannak tartanak, egyes keresztények pedig valami istentelenségnek. Hiszik, hogy a jelen eseményeinek értelme a káoszban, a rend felbomlásában, a katasztrófában rejlik, és visszahúzódnak a lemondásba vagy a vallásos elvonultságba, ahelyett, hogy felelősséget vállalnának a további életért, a jövőbeli műért, a következő generációkért. Lehet, hogy holnap már megérkezik az ítélet napja; akkor örömmel lemondunk a jobb jövőért végzett munkáról, de előbb nem.
(Dietrich Bonhoeffer /1906–1945/,
részlet a 1943-as év küszöbén írt Elmélkedésből, amely a Hitler hatalomra jutásának tizedik évfordulójára készült;
idézve: Dietrich Bonhoeffer, Ellenállás és megadás, Levél a börtönből. Kalich 2023)
