A halál, ez egy lenyűgöző, vakító találkozás a Végtelennel, az Örökkévalóval, a Szeretettel. Minden emberi szeretet ezzel szemben a fájdalmas tudatossággal keveredik, hogy bár szeretnénk adni, soha nem adhatjuk magunkat teljesen, bár szeretnénk elfogadni, soha nem ismerjük meg a szeretett embert teljesen. Soha nem tudjuk magunkat teljesen megmutatni, soha nem érhetjük el a másik ember abszolút megismerését. Mindig maradni fog valami kimondhatatlan, kifejezhetetlen, egy létezés része, amelyet nem lehet kifejezni és amelybe nem tudunk behatolni. A halál pillanatában az, aki elhagy bennünket, elkezd megismerni a legrejtettebb formánkat, mégpedig Isten tudása által rólunk. (…) A halál egy régóta halogatott találkozás egy baráttal. Gazdagon megérdemelt várakozás.
(Abbé Pierre /Henri Grouès, 1912–2007/, Testamentum)
