Az élet a Karmel hegyén a szeretet. Biztosíthatlak, anyukám, hogy kielégíthetetlen éhséget és szomjat érzek, hogy a lelkek ne félelemből keressék Istent, hanem korlátlan bizalommal az ő szeretetében. Így keresd az Urat, anyukám, és meglátod, hogy Isten közel jön hozzád, és mélyen elmerít a szeretet végtelen óceánjában.
Boldog vagyok, mert megbíztak azzal, hogy felkeltsem a nővéreket, ezért negyed órával korábban kelek. Ez a legszebb pillanat, mert mindenhol sötétség van, még mindig ragyog a hold, és én vagyok az első, aki a kórusba jön. Ott egyedül állok az Úr előtt, anyukám, és annyi mindent mondok neki, mindenért…
(Terézia az Andokból /1900–1920/, levél az anyának, nem sokkal a kolostorba lépés után, 1919 május)
