„Üres, éhes, magányos, sebzett és szerelemtől szenvedő, felfüggesztve a levegőben!“
(„Üres, éhes, magányos, sebzett és szerelemtől szenvedő, felfüggesztve a levegőben!“)
Visszamenni a istállókból a tűző napon a sáros úton a gyümölcsös és a zöldségkert között a Szellemi Énekekkel a hónaljamban, és mondani ezeket a csodálatos szavakat! Találtam egy szép helyet, ahol olvashatok és imádkozhatok, a falu felső emeletén, ahol régen nyulak voltak. Fent a tető alatt van egy hely, amely különböző létrákon elérhető. Ott vannak néhány cső a kályhából, régi vödrök és sok kis doboz, amibe a novíciák a nyár elején epret gyűjtenek. Van ott egy szék és egy csodálatos kis négyzet alakú ablak, ami az völgyre néz dél felé – a külső gyümölcsös, Szent József mezője, a távoli dombok vonala. Ez a legnyugodtabb, legelrejtettebb és legelszigeteltebb hely, amit az egész kerítésen belül felfedeztem – de nem éppen a legmelegebb. Mindazonáltal tegnap, amikor a nap a ablakba sütött, jó volt: „Üres, éhes, magányos, sebzett és szerelemtől szenvedő, felfüggesztve a levegőben!“
(Thomas Merton, naplóbejegyzés 1949. december 17.)
