A megcsonkított hit és a megcsonkított szerelem sivataga

Az elsõ szerzetesek könyve

»Az elsõ szerzetesek könyve« latin nyelven 1380 és 1390 között jelent meg valószínûleg Felip Ribot, a katalán tartományfõnök jóvoltából. Ribot egy régebbi szövegek gyûjteményére támaszkodva elmesélte a Karmelita Rend történelmét Éliásztól egészen Európába való letelepedéséig. Hogy elbeszélésének hitelességet adjon, a mûvet az 5. század elejére datálta: állítólag ezt írta Jeruzsálem patriarchája XXII. János 420-ban, és egy bizonyos Caprasius nevû szerzetesnek szentelte.

A 14. századtól a karmeliták Éliást a rend alapítójaként kezdték tekinteni. A »Az elsõ szerzetesek könyve« is ezen a feltevésen alapul. Bár a rend ebben az idõben már a mendikáns rendek közé tartozott, továbbra is megőrizte remetés szellemiségét. Az Éliászt, mint a »rend atyját« tisztelõ mélyebb tisztelet a testvérek életében olyan témákat erősített, mint a »sivatag«, »magány« és »lemondás«. A karmeliták ugyan már rég elhagyták származásuk tényleges sivatagát, de felfedezték a »lelki sivatagot« a szívükben: a pusztaságot a meztelen hit és a meztelen szeretet terén. A kontemplatív élet számukra a folyamatosan mélyülõ és átfogó »önmegtagadás« folyamatát jelentette: saját érdekeik és szükségleteik megüresedésével nyitottá és szabaddá váltak a feltétel nélküli, önzetlen szeretetre; a sivatag olyan térnek bizonyult, ahol Isten megszülethet.

Gyakorolj a parancsaimban és tanácsaimban. Ne csak a tisztátalan gondolatokat és önzõ kívánságokat utasítsd el, amelyek az én szeretetemben állnak, hanem kerüld el mindazt, ami meggyengítheti és megzavarhatja az irántam érzett szeretetedet. Legyél figyelmes arra, ami erõsíti irántam érzett szeretetedet és segít neked engem tökéletes, határtalan szeretettel szeretni. Amikor így bensõleg egyesülsz velem, amikor benned már nem bukkan fel olyan vágy, amely nem felel meg ennek a szeretetnek vagy akadályozza azt, akkor teljes szíveddel fogsz szeretni engem, és rejtve leszel Keritban (1), a szeretetben.

Mindez olyan nagy békét tölt el a szívedben, és olyan módon egyesít engem veled, hogy az én szeretetemben már semmi sem áll útjában. Szíved teljes mértékben nyugodtan lesz az én szeretetemben. Az ilyen szív mentes minden bûntől, és rejtve van Keritban, a szeretetben, ahogy a bölcs mondja: »A szeretet befedi minden bûnt« (Péld 10,12b).

Amikor elérted a prófétai remeteség életének ezt a célját, és rejtve vagy Keritban, a szeretetben, akkor a patakból fogsz inni. Ebben a tökéletes egyesülésben velem én megengedem neked és társainak, hogy a forrásból igyatok, amelyrõl a próféta mondta: »A saját gyönyörûségük patakából adsz nekik inni« (Zsolt 36,9).

Isten neked a föld helyett, az emberek által megbecsült dolgok helyett, a gazdagság helyett, amelyet elhagytál, adni fogja a kovát, vagyis az erõs, lángoló szeretetet. A kova kemény kõ, amelybõl tüzet csiholnak. A tökéletes szeretet képe, amirõl a bölcs mondja: »Erõs, mint a halál a szeretet, irgalmatlan, mint a sír a szeretet féltékenysége. A hõje – a tûz hõje, az Úr tüze« (Énekek éneke 8,6).

A kováért, az erõs és tökéletes szeretetért, amelybõl gyakoroltad magad, Isten neked »aranyfolyásokat« ad, kifejezhetetlen, édességes lelki örömöket. Errõl mondja az Írás: »Amit a szem nem látott, a fül nem hallott, és ami az ember szívébe sem jutott, azt Isten készített azoknak, akik szeretik õt« (1 Kor 2,9; vö. Ézs 64,3; vö. 65,17). Ezeket az örömöket folyamoknak hívják, mert erõteljesen elárasztották a próféta lelkét, mint egy vad folyó: »A bölcsesség forrása olyan, mint egy hatalmas, vad patak« (vö. Péld 18,4).

Mindazonáltal, ahogy a patak gyorsan kiszárad a nap melegében, úgy ezek az örömök is kiszáradnak a próféta lelkében, amint megjelenik benne valamilyen önzõ vágy. Ezek az örömök valóban aranyfolyások, amelyek Isten szeretetének hõjével ragyognak, ahonnan a prófétához áramlottak; világos ismeretük ragyog, amely titokzatos módon jut el az emberhez, prófétához, ahogy az Úr mondja: »Aki engem szeret, azt az én Atyám is szeretni fogja, és én is szeretni fogom, és megismertetem magamat vele« (vö. Jn 14,21).

(1) A szerzõ a »Kerít« patak nevének és a latin »caritas« (szeretet) szónak hasonlóságára utal.

Forrás: A szentek tánca
Kiadja: Elisabeth Hense, T.OCarm.
Megjelent a Herder kiadónál, 1991
Fordította: Norbert Žuška, OCarm.