Kedves Marguerite,
A 24. januárral kapcsolatos leveledre válaszolva a ma napját választom a Templomba való bevonulásra – ezek a hőseink Gyertyaszentelője –, amely számomra ebben az évben borongós légkörben és melankolikus elmélkedésben zajlik az yserskij partokon. (…) Biztos vagyok benne, hogy ma reggel örömmel fogod megfogni, mintha a kezedbe vennéd, a jóindulatodat, a reményeidet, a vágyaidat, és a félelmeidet, valamint az ellenállásodat és az undorodat, és hozod ezt a nagyon élénk, nagyon érzékeny, nagyon megható kis csokrot a megkülönböztetés, a szabad akarat, a mi Urunk megtisztító hatása felé. (…) Az a hozzáállás, amely teljesen a valóságba állít minket, az önmagunk elé helyezése, amelyben hatalmasan kitetjük magunkat a végtelen Létező hatalmának, égő vágyakozással, hogy átjárjon minket és átalakítson Önmagává.
(Pierre Teilhard de Chardin SJ /1881–1955/, levele a frontról, unokatestvérének, 1916. február 2.;
idézve: Pierre Teilhard de Chardin, A gondolkodás születése. Levelek 1914–1919, Malvern 2021)
