Van egy állapot a teremtőben, a teljes intellektuális aktivitás megszakítása, amikor az ember nem tervez, nem hoz döntéseket, és először valóban abbahagyja a cselekvést. Egyértelműen Isten akaratára bízza a jövőjét, és „aláveti magát a sorsnak”. Én magam is ezt az állapotot bizonyos mértékig átéltem. Az élet tapasztalata hozta el számomra, amikor teljesen kimerültem, minden lelki forrásom kiszáradt, és elvesztettem a cselekvés képességét. Az „Istenben való megnyugvás” azonban teljesen különbözik a tehetetlenség állapotától, amely a vitalitás hiányából ered. Míg az utóbbi állapot a „halál csendje”, az előbbi elképzelhetetlen biztonságérzetet hoz… annyira életemmel tölt el, amennyire én is odaadom magam neki…
(Terézia Benedikta a Keresztről /1891–1942/, Pszichés Kausalitás, 1918–19)
