Terezia of Avila (1515–1582)
nagy kegyelmeket élvez, annak nem kellene már a mi Urunk Jézus Krisztus legszentebb emberi természetének titkairól elmélkednie, hanem csak a (dicsőséges) szeretetben kellene gyakorolnia. Erről a témáról másutt széleskörűen írtam (1). Néhányan azt kifogásolták, hogy erről nem értek, hogy Isten különböző útjai léteznek, és amikor a lelkek már elérték a kezdetet, jobb, ha elválnak a testi dolgoktól, és csupán az isteni dolgokban gyakorolják magukat. Mindazonáltal soha nem fognak meggyőzni arról, hogy ez jó út.
Lehetséges, hogy tévedek, vagy hogy mindannyian ugyanarról beszélünk, de tudom, hogy éppen így próbált meg engem becsapni a gonosz; és úgy megégettem magam, hogy azt hiszem, csak megismétlem, amit másutt mondtam (2), hogy ti nagy előrelátással haladjatok, és ne higgyetek – nézzétek, mit merészelek mondani! Ne higgyetek annak, aki az ellenkezőjét állítja...
Elválni a testi dolgoktól és állandóan lángolni a szeretettől, ez az angyali lelkeknek lehetséges, de nem nekünk, akik halandó testben élünk. Ha azokkal kell foglalkoznunk, akik olyanok, mint mi, és akik nagyszerű dolgokat cselekednek Istenért, jobban gondoljunk rájuk és engedjük, hogy elkísérjenek minket, még inkább nem szabad elválni a mi Urunk Jézus Krisztus legszentebb emberi természetétől, az egyetlen jótól és gyógyírtól. Nem tudom elhinni, hogy egyesek így járnak el. Talán nem ismerik magukat, de így ártanak maguknak és másoknak is. Ha más nem, egyértelmű, hogy soha nem lépnek be az utolsó két szobába, mert a vezető, akit jó Jézusnak hívnak, elvesztése után nem találják meg az utat. Már az is sok, ha biztonságban tudják magukat a többi szobában. Nem mondja az Úr, hogy Ő az út? (3)...
Úgy gondolom, hogy eléggé hangsúlyoztam, mennyire hasznos a legspirituálisabb személyek számára, ha nem félnek annyira a testi dolgoktól, hogy azt gondolják, akár a legszentebb Jézus Krisztus emberi természete is kárt tehet nekik. Azt kifogásolják, hogy Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Jó nektek, ha én elmegyek” (4). Ezt nagyon nem szeretem. Biztosan nem mondta ezt az ő legszentebb Anyjának, mert erős hite volt, tudta, hogy Ő Istenember, és bár jobban szerette őt, mint másokat, a szeretete annyira tökéletes volt, hogy a jelenléte inkább segítette őt. Ezzel szemben az apostoloknak nem volt olyan szoros hite – azt csak később nyerték el, és ilyen hitet most nekünk is helyesen kellene birtokolnunk. Azt mondom nektek, lányok, hogy ez egy veszélyes út, és hogy a gonosz ráválthat, hogy elveszítjük a tiszteletet a Legszentebb Szentség iránt.
(1) Élet, 22. fejezet; (2) Élet, 22. és 24. fejezet; (3) János 13,6; (4) János 16,7.
(A belső vár, 6. lakások)
