Beismerem, hogy a lelkem bizonyos egyensúlyban van, hogy szándékosan nem sértem Istent, de ugyanakkor borzongva érzem, hogy teljesen képtelen vagyok jobban szeretni, és kezdem megérteni, miben rejlik kicsinységem és nyomorúságom értelme. … Nyomorúságom vonzza hatalmát, sebeim erősen hívják őt, a semmiségemre bőségesen kiönti mindenhatóságát. Az isteni mindenhatóság és az emberi semmiség találkozása a teremtés legnagyobb csodája.
(Carlo Carretto /1910–1988/, Pusztai levelek)