Szeretnék még egy kis megjegyzést hozzáfűzni, amely nem elhanyagolható a mindennapi életben. Egy bizonyos forma istenfélelme, amely ma talán kevésbé elterjedt, de még viszonylag nemrégiben is eléggé elterjedt volt, magában foglalta azt a gondolatot, hogy a kis mindennapi nehézségeket, amelyek megráznak minket és váratlanul érkeznek, mint apró, kevésbé vagy jobban érzékelhető csípések, lehet „felajánlani”, ezzel értelmet adva nekik. Ebben az istenfélelemben kétségtelenül voltak egészségtelen és túlzásokba eső elemek, azonban érdemes megkérdezni, vajon nem rejtett-e magában valami lényegeset, ami hasznos lehet. Mit is jelent valójában „felajánlani”? Ezek az emberek meg voltak győződve arról, hogy kis nehézségeiket és aggodalmaikat egy nagyobb Krisztusi szenvedésbe integrálhatják, így hozzájárulva az együttérzés nagyszerű kincséhez, amelyre az emberiségnek szüksége van. Így a hétköznapok apró kellemetlenségei is értelmet nyerhetnének, és hozzájárulhatnának a jóság és szeretet összeszámlálásához az emberek között. Talán érdemes lenne megkérdezni, nem rejlenek-e itt rejtett lehetőségek számunkra is.
(Benedek pápa XVI., enciklika Spe salvi, 40. bekezdés)
