Ami személyesen, hallgasd meg még egyszer azt, amit a legmélyebb meggyőződésemből, unokatestvérem és pap beszél: Ne aggódj az életed értékén, a rendellenességein, a csalódásain, a többé-kevésbé homályos és sötét jövőd miatt. Tedd azt, amit Isten akar. Hozd neki a pokolkedves lélek áldozatát nyugtalanságod és elégedetlenséged közepette...
Ne félj; minden ez a fáradozás számodra számít, és csodálatosan kitölti az idődet. Kevésbé fontos, hogy mások több jót tesznek-e, mint te, és kevesebb fáradságot igényel nekik: lényeges nem a jót tenni, hanem a helyeden lenni, még ha az alacsonyabb szint is, amit Isten szán. (…)
Csak kevésbé fontos, hogy emberileg "sikertelennek" érzed magad, ha Isten "sikeresnek" talál téged saját tetszése szerint. Tudom, hogy ebben az utolsó pontban ellentmondasz magadnak. Nem akarod elismerni, hogy a szenvedés megszentel téged. Alázatosan higgy annak, amit Úrnak ígéretei, a szentek példái, azok kijelentései mondanak, akik Isten nevében szólnak hozzád. Urunk lépésről lépésre hódít meg és ragad el téged. Biztos, hogy a szív békéje, amely a meleg érzések környezetében terjed, harmonikusabb, normálisabb, alkalmasabb az egyszerű cselekvéshez, mint az egyedüllét és az űr (ez a betegségre is igaz…). Ezért személyes erőfeszítéseinkkel arra kell törekednünk, hogy biztosítsuk magunknak a támaszokat a jó és hű barátságokban, hogy elkerüljük a test és lélek bajait...
(Pierre Teilhard de Chardin SJ /1881–1955/, levél a frontról, unokatestvérének, 1915. augusztus 22.;
idézve: Pierre Teilhard de Chardin, A gondolkodás születése. Levelek 1914–1919, Malvern 2021)
