Nagy éj
elterült felettünk
az élet egyik széléről a másikra.
A mélységében
ezrek harangja várakozik
a teljes csend feszültségében,
hogy történjen meg,
ami még sohasem történt meg
a remény feszültségében,
ami még egy hajszálat sem mozdít.
A nagy éjjel
ránk, Krisztusom, várok
mozdulatlanul hosszú ideje,
hogy megszólal-e a hihetetlen harangokkal
a reggel hajnalán.
(Zdeněk Kalista /1900–1982/, Nagy éj)