Reád, Krisztusom, várlak.

Nagy éj
elterült felettünk
az élet egyik széléről a másikra.
A mélységében
ezrek harangja várakozik
a teljes csend feszültségében,
hogy történjen meg,
ami még sohasem történt meg
a remény feszültségében,
ami még egy hajszálat sem mozdít.

A nagy éjjel
ránk, Krisztusom, várok
mozdulatlanul hosszú ideje,
hogy megszólal-e a hihetetlen harangokkal
a reggel hajnalán.

(Zdeněk Kalista /1900–1982/, Nagy éj)