A szív csak akkor szeret igazán, ha vágyik arra, amit szeret; nem lehet szeretni és nem vágyakozni; ha a keresztet szereti, a kereszt után vágyakozik; ha a Megváltót szereti, ő utána vágyakozik ott, ahol van, és úgy, ahogy van. Aki hisz, mennie kell; aki szeret, menni akar. A szeretet nem tud választani és nem is választ; nem halogat és siet. (…)
A megfeszített Krisztusra való tekintet nem csupán sajnálatra, hanem örömre is késztet. Láthatjuk rajta a szívét, amelyet szélesre szúrtak, hogy a mi saját szívünk abban rejtekezhessen; látjuk a szegeket a kezén és a lábán, amelyekkel megfeszítették, hogy szorosabban összekapcsolódjon a kereszttel, amelyre minket hív, és amin elfogad minket. Ez a kereszt a Megfeszített testével együtt a szent öt seb csókolására van kiállítva. Csókolni csak a szeretet tud.
(Jaroslav Durych /1886–1962/, Szív és kereszt, a Na mélyre című folyóirat magánkiadása, 1932)
