Julén Urkiza, OCD
Ezen a lelki napon1 feladatul kaptam, hogy rávilágítsak a Élet könyve és Edith Stein, más néven Terézia Benedikta a Kereszttől való viszonyára; különösen pedig Terézia Életének jelenlétére a prágai szent életének fordulatában és további életének alakulásában. Ezen a téren mindkét nő, Terézia és Edith, a 16. és 20. században is, teljes mértékben benne éltek, lényük legmélyéből elkötelezettek voltak az élet értelmét adó igazság keresésében.
1. A keresés és a fordulat útja
Edith útja egészen ahhoz az esthez vezetett, amikor 1921 nyarán kezébe vette Terézia Élet könyvét és megtapasztalta fordulatát; ez hosszú és fárasztó volt.2 Amikor Edith elérte egyetemi tanulmányait, teljesen elvesztette édesanyja zsidó hitét, amelyet gyermekkorában fogadott el. Benne közöny és vallási üresség uralkodott. Igazság keresésében a filozófia felé fordult. Göttingen első tanulmányi évei alatt Edith felfedezett egy fenomenológusokból álló csoportot, amely megfelelő talajt nyújtott számára vallási gondolkodásának.
Az az első impulzus, amely nyitottá tette a vallás világára, Max Scheler által érkezett. Ő Münchenből származott és fenomenológus volt, aki lenyűgözte Editt; őt elkápráztatta. Zsidóságból konvertált, értékrendje révén Edith szemét az élet teljessége felé nyitotta; különös módon ezzel a keresztény gondolkodás kapuit nyitotta meg számára.3
A második fontos fényforrást Edith számára a Reinach házaspárral való kapcsolata jelentette. Adolf Reinach és felesége, Anna a világháború alatt keresztelkedtek meg az evangélikus egyházban. 1917 végén Edith tragikus hírt kapott arról, hogy Adolf Reinach a fronton meghalt. Hirtelen szembe kellett néznie a fájdalom és a halál problémájával. Meglepődve tapasztalta, hogy Anna Reinach nem volt összeroppanva a fájdalmától és halálától; hanem legyőzte őket Krisztus halálára és a feltámadás reményére gondolva. Ez Edithra mély benyomást tett, aki nem osztotta ezt a hit perspektíváját.
Így körülbelül fél évvel ezután, ezen tapasztalat után, írta barátjának, Roman Ingardennek: „Nem tudom, hogy az előző üzeneteimből már észrevette, hogy egyre inkább a teljesen pozitív kereszténység felé haladok”.4 Edith forduláshoz vezető útja azonban még további három évig tart...
2. Terézia Élet könyvének olvasása (1921):
Edith megtalálja az igazságot az „igaz hitben”
2.1. találkozás
Isten már megérintette Editet. Csak egy utolsó, végső impulzusra volt szüksége, hogy nagy döntést hozzon életében. Az utolsó években egyre inkább értékelte a kereszténység értékéről alkotott növekvő meggyőződést, de teljes elfogadásához még egy utolsó kegyelemre volt szüksége.
A kegyelem órája és Edith találkozása az igazsággal barátai, Theodore és Hedvika Conrad-Martius házában valósult meg Bergzabernben. Edith májusban érkezett Bergzabernbe, és ott néhány hónapot töltött.
Egy nap Theodore és Hedvika el kellett távolodnia, és Edith egyedül maradt az otthonukban. Ebben a pillanatban közelment a házaspár könyvtárához, és levette a polcról Terézia Élet könyvét német fordításban.5 Elkezdte olvasni, és olyan intenzitással merült el benne, mintha saját emberi és lelki tapasztalatait olvasta volna Istenhez fűződő kapcsolatával a fordulása során. Így a könyvet nem tette le a kezéből, amíg el nem olvasta az egészet. Megpillantotta a régóta várt fényt, itt volt az IGAZSÁG. Ezzel befejezte a hosszú utat a keresésben. Később ezt így vallotta meg: „1921 nyarán kezembe került Terézia Élete, és ezzel véget ért a hosszú keresésem az igaz hit után”.6 A hosszú távolság ehhez a találkozáshoz, különösen 1913 óta, áthidalásra került. Edith megtalálta a szükséges világosságot, rátalált az igazságra; a kegyelem véglegesen benne beíródott. Ettől a pillanattól kezdve új szakaszba lép.
Biztosan, Edith nagyon őszintén kereste az igazságot. Egyszer a tanáráról, Husserlről írta: „Isten az igazság. Aki az igazságot keresi, az Istent keresi, bár tudatában van ennek vagy sem.”7 Most azonban ezzel az Istennel találkozott, találkozott az „igaz hittel”.
Abban az éjszakai olvasásban Edith különös dolog történt. Élete megváltozott, intellektuális tevékenysége más irányba indult, vallási kifejezése biztos kikötőre talált a katolikus hitben.
Azonnal elment a városba, és vásárolt két könyvet: katolikus katekizmust és misekönyvet. Tanulmányozta és elsajátította azok tartalmát; ezt követően felkereste a városi papot és megkérte a keresztségre. 1922. január 1-jén megkeresztelkedett Edita Terézia Hedvikaként. Terézia neve végigkísérte őt életének hátralévő részében, második szakaszában, amelyet Istennel élt. Elfogadta legközelebbi barátja, Hedvika nevét is, aki intenzíven megélte az ő fordulata körüli hónapokat, és aki a keresztanyja volt, annak ellenére, hogy evangélikus egyházhoz tartozott.
2.2. Edith empatikus érzékenysége Terézia belső életének ábrázolásában
Terézia és Edith között, e két nagy nő között, kétségtelenül lényeges lélek- és életmegosztás zajlott. Edith intuitívan belépett Terézia belső világába, sőt, Terézia Élet könyvében önmagát is meg tudta ismerni. A Terézia tapasztalata, mint idegen élmény, közelivé vált számára, bizonyos értelemben úgy, mintha a sajátja lenne.
Ebből a szempontból érdemes megemlíteni Gertrude Kuznicka tanúvallomását, akiről Edith ezt mondta: „ő volt a nagyon közeli barátom, és nagyon intenzíven osztotta meg velem a konverziómat, még ha zsidó is maradt”.8 Gertrude megerősíti, hogy Edith gyakran „hangosan olvasta Teréziát; inkább imádságnak tűnt, mintsem olvasásnak. Ez hónapokig tartott”.9 Edith azt mondta neki, hogy mindazt, amivel Teréziánál találkozott, nem találta a zsidóságban.
A Terézia Élet könyve olvasásának benyomása annyira erős volt, hogy már a Teréziához tartozó közösségben érezte magát. Vallotta: „Amikor 1922. újesztendőjén megkeresztelkedtem, arra gondoltam, hogy ez csupán felkészülés a Rendbe való belépésre”.10 A gyónási pap azonban visszatartotta ezeket a vágyait, mivel akkor még fontos volt, hogy nőként jelen legyen a templomban a maga külső aktivitásával az akkori években. Amikor végül belép a kölni Karmelbe, így fogalmaz: „Majdnem tizenkét éve a Karmel volt a célom.”11
2.3. Az Élet könyve, mint Edith Isten keresésének tükre
Valójában mit is látott Edith Terézia imádságainak tapasztalataiban? Egy személyes és szerető Istent, aki azt akarta, hogy őszintén odaadja magát a imádságban, amely során baráti cserére került sor, az éjszakai beszélgetésekre, a szeretetre és az odaadásra. Edith észrevette azokat a pillanatokat Terézia imádságaiban, amelyekben a lélek a szeretetbe merült, azokat a pillanatokat, amelyekben Terézia úgy tűnt, hogy létezésének igazságában semmivé lett a imádságban, ami végső soron a szeretet volt.
Ezek a Terézia lelkében bekövetkező belső robbanások Edithet megérintették. Ő is elkezdte érezni a magányra és csendességre való vágyat, az autentikusság és igazság iránti szomjat, a (isten) csendben való találkozás iránti igényt a Karmelban; ezért vágyott belépni oda, ahova Terézia a valóság és szeretet tüzével fertőzte meg a Élet könyvén.
2.4. Edith új filozófiai tevékenysége
Május és október hónapjai Edith számára az intenzív filozófiai és vallási tevékenység időszaka volt; 1921 nyarán véglegesen találkozott Teréziával az ő Élet könyvének olvasása révén. Rájöttünk, hogy két Edith írásmű pontosan ehhez a forduláshoz, azaz 1921-hez kötődik. Edith korábban már értesítette barátját, Ingardenet, az őt érintő változásról. Az, amivel szembesült, olyan értékes volt számára, hogy a jövőben nem vágyott olyan nagy mértékben a fenomenológiával való foglalkozásra, mint korábban. Egy hónappal később még konkrétabb lesz barátjával, Ingardenel: „Be akarok lépni a katolikus egyházba.” „Arról, ami engem erre vezetett, nem írtam Önnek. És ezt nehéz elmondani, és már a megírása sem megy könnyen. Mindenesetre az utolsó években sokkal inkább éltem, mint filozofáltam. A munkáim csupán egy összegzése annak, ami az életben foglalkoztatott, mivel már úgy alakultam, hogy muszáj gondolkodnom.”12
Ennek az új gondolkodásnak részét képezi valószínűleg két 1921-es írás: „Természet, szabadság és kegyelem” (ahol két utalást találunk Teréziára) és „Igazság – szellem – szó”.
3. Edith elmeséli Terézia Életét
Edith végül 1933. október 14-én belépett a kölni Karmelbe, Szent Terézia ünnepének előestéjén. A karmelita habitust 1934. április 15-én kapta meg. Ezen évhez kettő a három, Terézia életéről és munkájáról írt művéhez tartozik: „Szerelem a szerelemért...” és „Az oktatás és nevelés tanítónője: Terézia Jézus mellett”. A harmadik írást, „Belső vár”, valószínűleg 1936 elején írta.
3.1. „Szerelem a szerelemért” (Liebe um Liebe)
Ez az első könyv, amelyet Edith a Karmelben írt, amikor még csak postuláns volt; és Terézia életének szentelte: Liebe um Liebe. Leben und Werk der heiligen Theresia v. Jesus („Szerelem a szerelemért. Szent Terézia élete és munkája”).
Feltűnik egy aspektus, amelyet Edith hangsúlyozott a bevezetőjében, és amely a Élet könyvének középpontjába tartozik: a belső imádság, az egység Krisztussal. Edith ebből a történelmi pillanatra utal, amelyben írta, a kölni közösség éjjeli adorációs aktusára, „míg kint a farsangi mulatozás embereket hitelegetett és felerősítette, míg a politikai harcok szellemeket osztanak meg”. Tudatában van azoknak a szíveknek a jelentőségének, akik a Pánnak meleg szeretetet ajánlanak; kiemeli a megbékélés aspektusát, mivel ezek a szívek „kitartó könyörgéseikkel vonzzák Isten kegyelmét és irgalmát azokhoz, akik bűnben élnek és különféle szükségekkel szenvednek”; és megállapítja, hogy a rossz társadalmi helyzet előtt az emberekben „új megértés született a gyakorlott imádságról, békéről és helyettesítő megtérítésről”.
Amit már megtapasztalt 1921 nyarán, amikor olvasta Élet könyvét, más alkalommal e szavakkal fogalmazza meg: „vágytam arra, hogy a mi korunkba valamit átadjak abból a szellemből, amely elöntötte ezt a nagy nőt, aki a harcok és zűrzavarok századában csodálatos építményt hozott létre.”
A Karmelbe való belépésekor Edithben ott volt a vágy, hogy Krisztussal a kereszten egyesüljön. És Karmel élete során valami szellemi értelemben nagyon különlegesre jutott el; elérte azt az alapvető döntést, amely fokozatosan érlelődött benne, hogy helyettesítő módon odaadja magát Jézus irgalmas Szívének. 1939-ben nagyon erősen megtapasztalta, hogy Isten sok lelket hív, hogy teljes szeretettel adják oda magukat a kiengesztelés érdekében [mint ellentétes értéket a világ bűneivel szemben], és hogy ő maga is egy közülük.13
Amikor Edith Terézia életét meséli, szövegét „Szerelem a szerelemért” címmel ruházza fel. Ezzel összefoglalja Terézia életének lényegét, és szeretné, ha az ő (Edith) saját élete tele lenne szeretettel és odaadással.
Ez az Edith könyve tizenhat fejezetre van osztva, melyekben Terézia életének központi pillanatait tárgyalja. Ez egy nagyon egyszerű elbeszélés, és Edith főként az Élet könyvéből indul ki, míg az utolsó fejezetekben a Fundációk könyvéből is idéz.
Szeretném itt hangsúlyozni a hatodik fejezetet (amelynek címe A szenvedés iskolája. Belső élet), valamint a hetedik fejezetet (Hűtlenség), amelyekben Edith érdekes módon kommentálja Teréziát, különösen az imádság szempontjából. Edith ezt a pillanatot arra használja, hogy tratarítson az imáról; szép kommentárját a tereziánus imádság definíciójának átvételével indítja, ötvözve azt, amit Teréziától kapott, annak a saját meggyőződésével, amelyet az imádságról és Istenről alkotott, aki a szeretet:
„Az imádság a lélek Istennel való kapcsolata. Isten a szeretet, és a szeretet az a jó, ami odaadja magát; a létezés teljessége, amely nem zárkózik be önmagába, hanem megosztja magát másokkal, vágyik arra, hogy odaadja magát másoknak és boldoggá tegye őket. Ebből a táguló isteni szeretetből az egész teremtés életet nyer. (...) Az imádság a legnemesebb aktus, amelyre az emberi szellem képes. De ez nem csupán emberi aktus. Az imádság olyan, mint Jákob létrája, amin az emberi szellem Isten felé mászik, és az isteni kegyelem alászáll az emberekre.”14
Edith a tereziánus definícióban („a belső imádság nem más, mint a barátság érintkezése, a magányban való gyakori elidőzés azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket”15) az Úr imájának evangéliumi üzenetét látja, az Atyával való szeretetteljes kapcsolatot, a családi összhangot Istennel; és saját részéről kiegészíti azzal, hogy csodálatosan kifejezi a következő filozófiai-antropológiai értékelést: Az imádság a legnemesebb aktus, amelyre az emberi szellem képes.”
3.2. „Oktató nő”
Edith 1934. április 15-én kezdte meg a noviciát, abban a napban, amikor felöltötte a karmelita habitust. Valószínű, hogy ugyanebben az évben írta meg hosszú írását „Oktató nő és nevelő: Terézia Jézus mellett” („Eine Meisterin der Erziehungs- und Bildungsarbeit: Teresia von Jesus”). Ez a mű több Terézia írására támaszkodik, elsősorban pedig az Élet könyvére.
Bevezetésből és három fejezetből áll (1. Természetes vezetés; 2. Nevelési szakértő; 3. Emberi nevelés tanítónője), és elsősorban nőknek készült, mivel a folyóirat, amelyben megjelent, a német katolikus nők nevelésére összpontosított.16 Edith Stein német katolikus nőknek Terézia Jézus mellett követendő példát kínál mint a nevelés mestere.
Teréziát született vezetőként mutatja be, már gyermekkora óta. Ez a természetes vezetői képesség azonban kegyelemmel emelkedik meg. A nevelési szakértő Teréziává akkor válik Edith szerint, amikor elkezdi építeni közösségeit és nevelni [egy] generációt a nővérekből.
Teréziának világos nevelési célja volt: egy olyan életideál, amelyet a szívében hordott, és amellyel összhangban álló emberi típus; Edith ezt a következőképpen magyarázza: „Terézia életének ideálja az, amihez az a pillanat óta vonzódott, hogy megtapasztalta, mit jelent a lélek és Isten belső kapcsolata. Az életstílus, amely középpontba helyezi a belső imádságot, és eltávolít minden akadályt az útból, amellyel eddig a monostorban eltöltött huszonhat év alatt meg kellett birkóznia.”17
A közösségi életre való nevelés során Edith fontosnak tartja Terézia megjegyzését: „A megbecsülés azt jelenti, hogy az igazságban járunk”, és kommentálja: „Ez volt a szentanya alapvető elve”.18
4. A Szent József iránti tisztelet Edith tapasztalatában
Terézia tanúsága a Szent József iránti egyéni tiszteletéről, amit a Élet könyvének hatodik fejezetében olvasható, nagy hatást gyakorolt Edithre. Abból, amit Edith a Szent József jelentőségéről mond Teréziában, és abból, amit a saját életében elmond a jelentőségéről, arra lehet következtetni, hogy Edith nemcsak csodálta Terézia Szent Józsefbe vetett bizalmát, hanem ezt a nagy bizalmat ő is magáévá tette.
4.1. Edith saját tapasztalata
A [jövőbeli] német mártír azt állítja, hogy Terézia a Szent József monostorában élő lányokat arra vezette, hogy bizalommal adják át magukat ennek a szentnek, és ezt nagyon érdekes módon kommentálja. Kifejezi azt, ami vele történt: „a lányok Szent Józsefhez futottak, hogy alázatos engedelmességgel, határtalan nagylelkű áldozatról lemondva átadják magukat a Pánnak, és megszabaduljanak minden kincsüktől”.19 Maga Terézia pedig arra vágyott, hogy a világtól elzártan „csöndes közelségben éljen Szent Józseffel”.20
Edith két verset írt Szent József tiszteletére, biblikus és teológiai, de elsősorban autobiográfiai tartalommal; az első „Himnusz Szent Józsefhez” (Lied zum hl. Vater Joseph), amelyet 1936 márciusában írt, és a második „Szent József, vigyázz ránk!” (St. Joseph, sorg!), 1939. március 19-én. A második vers egy imádság Szent Józsefhez a nagy vihar és a társadalmi nyomor idején, amelyet a nemzeti szocializmus okozott. Itt jelennek meg Edith fontos autobiográfiai és lelki adatai.
Ezen rendkívül nehéz társadalmi-politikai és vallási helyzetben, amely személyesen is érintette őt, az említett verset Szent Józsefhez írja. Edith Szent Józsefre úgy tekint, mint aki fényforrás, „ragyogó csillag”, aki barátságosan közelít és apatikusan osztja a jóságot és gyöngédséget; Edith számára ez a remény sugara. A második strófában Szent Józsefet az engedelmesség és hit példájaként mutatja be, mint új Ábrahámot, aki hallgat Isten ígéreteire és a remény és hit útján jár.
A harmadik strófában a vándorlás képe uralkodik, a lakóhely keresésével és az otthon fellelésével összefonódva. A Szent József lesz a menedék egy üldözött zsidónak: legyen az külföldön vagy Egyiptomban, Betlehemben vagy Názáretben, Kölnben vagy Echtben... Az otthona Szent József lesz.
A spanyolról fordította Hedvika atyja, OCD.
A fordítást szerkesztette.
