Jézus, az élet kenyere

Enzo Bianchi

A történet után, amelyben Jézus jelet tesz (vö. Jn 6,11-13), és ezen esemény megértésén, mint Jézus, „az örök élet kenyerének” kinyilatkoztatásán keresztül, amellyel az Atya vonzza az embereket (vö. Jn 6,26-51), ma olvasunk néhány Jézus szót, amelyek világossá teszik a gesztust, amelyet az apostolokra hagyott később, földi létezésének végén – tehát az eucharisztiát. János nem „megalapítottaként” mutatja be a Jézus által az utolsó vacsorán (vö. Mk 14,22-25), hanem mint az ő szájából származó üzenetet.
A kfarnaumi zsinagógában a vallási vezetőkkel folytatott párbeszéd során Jézus kifejti, ami a negyedik evangélium hatodik fejezetében elhangzott, és eljut a döntő kinyilatkoztatásra: „Én vagyok az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá... A kenyér, amit én adok, az az én testem, amelyet az életért adok a világnak.” Az üzenet, amely ígéretet is magában foglal, ahogyan a jövő időből következik, rejtélyesnek és felháborítónak tűnik, és még ma is különösnek hangzik számunkra. Hogyan lehetséges, hogy egy ember saját magát, a testét adja étkezésre másoknak? Igen, akinek nincs hite, az csak felháborodhat ezeken a szavakon, amelyek megbotránkozást okoznak...

Mégis, a hallgatói felháborodására válaszul Jézus különösen ünnepélyes módon megerősíti ezt a kijelentését: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem iszitek a vérét, nincs élet bennetek... Hiszen az én testem valódi eledel, és az én vérem valódi ital.” Tehát arról van szó, hogy együk a testét és igyuk az Isten Fiának vizeit, részt vennünk kell az egész életében, magunkba kell szívni Jézus teljes életét, és így elérni azt az életet, ahogyan ő élt (vö. Fil 2,5; Tit 2,11-12). Ezek a szavak azonban egyben utalnak Jézus szenvedésére és halálára, az erőszakos és igazságtalan végre, amelyet a kereszten szenvedett el, a meggyötört testére és a kiontott vérére, az élet ajándékára, amelyet másokért adtak, a szeretet ajándékára, amelyet a végsőkig élnek. Mindez az eucharisztia jele, mindez a hit életében beszél.

Meg kell értenünk, hogy ebben az eucharisztikus hirdetésben nagy titok rejlik a hit titka és egyben a szeretet titka is. Ez a hit titka, mivel nem szabad egyszerű eledelt és italt ennünk és innunk, hanem semmi kevesebbet, mint Isten Fiának testét és vérét, aki a mennyből szállt alá (vö. Jn 3,13; 6,38.41.42), és fölment a mennyekbe a halála és feltámadása órájában (vö. Jn 3,13; 20,17). Ez a szeretet titka, mert el kell fogadni, meg kell ismerni, szeretni és magunkba kell szívni Jézus életét, biztosítva, hogy ez az agapé beszéde, Isten szeretetének az emberhez (vö. Jn 3,16; 15,9; 17,23-26).

Aki hisz Jézus Krisztusban, itt hatalmas lehetőséget kap, hogy maga Jézus él benne, és ő Jézusban: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem marad és én őbenne.” És ráadásul: „Ahogy az élő Atya elküldött, és én az Atyából élek, úgy az, aki engem eszik, élni fog általam.” Jézus által a hívő részt vehet az Isten isteni és örök életében (vö. 2 Péter 1,4)! Másképpen fogalmazva, aki Jézus szeretetéből él (vö. Jn 13,34; 15,12), az Isten életéből él, amely szeretet (vö. 1 Jn 1,8.16), a szeretet, amely erősebb a halálnál (vö. Én 8,6) és bármilyen bűnnél (vö. Lk 7,47).

Ebben a fényben jól érthetjük a negyedik evangélium prologusának szavait: „Az Ige testté lett” (Jn 1,14), olyan testté, amely az eucharisztiában magunkba fogadható, akár Jézus szavainak formájában, akár a testének és vérének szentségi formájában. Így eljutunk a mély megértéshez, amely megvilágítja az eucharisztia nagy titkát, és az egész Újszövetségben hirdetik nekünk: János felfedi előttünk, hogy az eucharisztia nem csupán emlék Jézus szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, hanem az ő Fiának életének egészéről szól, az Atyánál való életéről, még a világ előtt, egészen dicsőséges visszatéréséig az idők végén. És ez a „kapcsolat pohara” – egy egyházi atyának a szavai szerint – amelyben minden alkalommal részt veszünk, amikor az eucharisztiához járulunk.

(Választott részlet a Hirdesd az igét,
megjegyzés a vasárnapi liturgikus olvasmányokról, B éves cikluscímű könyvből,
melyet a Karmeliták Kiadója adott ki
2014-ben Kostelní Vydříben.)