Míg a lángyalak arany nyelvekkel és lángoló szívekkel rendelkeznek, mi dadogunk és langyosak vagyunk. De tegyünk meg mindent, amit tudunk, ez az oka, hogy segítünk egymásnak, imádkozunk a másikért, kölcsönös szeretet, amely egyre inkább növekszik, mert gyengék vagyunk és szükségünk van egymás támaszára, hogy követhessük Urunk Jézust a fájdalmas úton, amelyet kijelölt számunkra: „Vedd a keresztedet, és kövess engem.”
Hoztam egy virágot, amelyet leszedtem Önnek, amikor Önért imádkoztam a katakombákban Szent Cecília sírjánál a szentjének ünnepén: legyen ez a virág a vértanútól, mint nekem (én is szedtem egyet magamnak), emlékeztet arra, hogyan szenvedett ez a szent, és hogy szeretnünk kellene, ha mi is szenvedhetnénk. Ez a mi előnyünk az angyalokkal szemben! Ha nem lennének a tökéletes boldogság állapotában, biztosan irigyelnének minket, hogy szenvedhetünk Urunk Jézusért és vele!
(Charles de Foucauld /1858–1916/, levél egy trappista szerzetesnek, 1896. november 29.)
