A szentek öröme az, hogy Isten mindenkit szeret, és hogy ők maguk is szeretik a mindenkit. Minél több lényt tudnak tiszta szívvel szeretni, annál boldogabbak. Ezért szeretnek minket is ezen a földön, aggódnak értünk, hogy ne vesszünk el a szeretetük miatt, és hogy ne veszítsük el a saját szeretetünket, amelyet Istennek és nekik kell elhoznunk a mennybe, mert ott a szeretet a közös birtok.
Abban, hogy szerethetnek minket, szintén nagy része van boldogságuknak. Látják minket boldogságukból, és halhatatlan, megtisztult és megdicsőült tekintetükkel Isten képmásaiként ismernek fel minket. Másként és jobban látják Isten képmásait bennünk, mint ahogyan mi látni tudjuk. Látják azt is, ami nagyrészt eltüntetve, elrejtve, elfedve van. Az Isten képmása bennünk drága számukra, drágább, mint számunkra, mert ismerik valódi szépségét. Aggódnak értünk és szeretnek minket. Ha tudnák, visszatérnének hozzánk, magukra vennék a halandó testet, és újra élnének és meghalnának értünk, hogy segítsenek nekünk. Boldogságuk része az is, hogy kérhetnek értünk és segíthetnek nekünk. Ki az ember, hogy az egész menny szereti őt?
(Jaroslav Durych /1886–1962/, A szeretet útja, Na hlubinu, 1928, 7. szám)
