Olyan szenvedés létezik, amely annyira nagy, hogy szavakat hagy ránk. Bizonyos fajta szégyent érzünk vele kapcsolatban, hogy mi magunk biztonságban vagyunk. El szeretnénk felejteni mindent, ami nem áll összhangban azzal a nyomorral, amelynek tanúi vagyunk, el szeretnénk bújni a csendes imádság árnyékában, hogy azokat a lényeket, akik szenvednek, az egyetlen Jelenlét körülvehessük, amely soha nincs távol.
(Maurice Zundel OblOSB /1897–1975/, L’évangile intérieur, 1942)