Kedves Gwen, drága unokahugom,
szeretnék neked néhány sort írni a két hetes csomagolásod elején. Nos, csomagolunk, csomagolunk és kibontunk majd tizennégy napig. Mire szeretném, ha nyugodtan összpontosítanád az elmédet és a szívedet e nehéz és szomorú időszak alatt az utadon, kedves gyermekem?
Minden egyes cselekedeted, életed minden pillanata közvetlen kapcsolatban áll Istennel, egy Nagy Jelenléttel. Természetesen vannak bizonyos pillanatok, bizonyos cselekedetek, amelyek közelebb visznek minket Istenhez – imádság, csend, szentáldozás. Mégis, még ezek a szertartások sem tudnak olyan közel hozni téged Istenhez, mint ahogy a csomagolásod képes erre, ha ezt a pillanat kötelezettségeként kezeled.
Egyetlen lélek a mennyben, egyetlen angyal vagy arkangyal sem helyettesíthet téged ezen a helyen; mert amit Isten akar, amit Isten szeretne tőled elfogadni a Herst családnál, ezekben a napokban, amikor csomagolsz, az nem más, mint ez a kis csomagolás, amit egy kis lány végez egy kis házban.
Értesz engem, kedvesem? Ebben a pillanatban a csomagolás, egy másik pillanatban a csendes adoráció a templomban; egy következőben a szomorú és akaratlan költözés; egy másikban az emberi vonzalom öröme, amit adsz és kapsz; egy újabb pillanatban az éles, átható szenvedés a lélekben és az elmében, teljes és totális magány; egy másikban a vallásos cselekedetek külső megnyilvánulása; és egy másik pillanatban maga a halál.
Mindezek az események, mindegyik a maga pillanatában és helyén, eszközzé és a lelked szeretetének, átalakulásának, növekedésének eszközévé válnak. De azon múlik, hogy Isten milyen eszközöket választ… Gwen egyszerűen, alázatosan, bizalommal és nyugodtan hagyja magát vezetni.Szerető régi nagybátyád H.
(Friedrich von Hügel /1852–1925/, levél unokahúgához, 1919. szeptember 1.)
