Nem tulajdonítok nagy jelentőséget az álmaimnak, végül is, ritkán álmodom valami szimbolikusat, és arra gondolok, hogyan lehetséges ez, amikor egész nap az Úrra gondolok, hogy nem foglalkozom vele álmomban… Általában az erdőkről, virágokról, patakokról és a tengerrel álmodom, és majdnem mindig szép kisgyerekeket látok, lepkéket és madarakat fogok, amilyeneket soha nem láttam. Látja, Édesanyám, az álmaim költői módon néznek ki, de egyáltalán nem misztikusak.
Egy éjjel, Miasszonyunk Jenovéfa halála után, olyan álmom volt, amely megnyugtatott: azt álmodtam, hogy végrendeletet ír, és hogy minden nővérnek ad egy-egy dolgot, ami az övé volt. Amikor rám került a sor, azt hittem, hogy nem kapok semmit, mert már nem maradt neki semmi, de ő felkelt, és háromszor, komoly hangsúllyal azt mondta: „Neked hagyom a szívemet.”
(Terezia a Kis Jézusról és Szent Arcról, rkp. A 79r)