Ne veszítsd el a bátorságodat, ha nem tudsz beszélni és gondolkodni, és nem tudsz semmit mondani Urunknak: ő tudja a legjobban, mennyire szegények vagyunk. Ki képes valamit mondani a Szónak, az Örök Szónak, a teremtetlen Isten Bölcsességének? Velem is gyakran megtörténik ugyanez, és nem hiszem, hogy a imádságom rossz lenne, mivel az imádság célja, hogy lángra lobbantsa a szeretetet Istenünk iránt. Elég csak a jelenlétében lenni, elég csak ránézni, hogy szeressük őt, és elkáprázva a szépségétől nem tudunk mást mondani neki, csak hogy szeretjük őt.
(Terézia az Andokból /1900–1920/, levél barátnőjének, DP 109)
