Ó, az én igaz Istenem és Uram! A lélek számára, akit egyedüllét fáraszt a Te hiányod miatt, nagy vigaszt jelentenek a tudat, hogy valójában mindenütt jelen vagy. Ám amikor az szeretet heve és e kínok nagy áramlása fokozódik, mit segít rajta, én Istenem? Hiszen az értelem felborul, és a képesség, hogy ezt az igazságot észrevegyük, elrejtőzik, így a lélek nem képes ezt megsejteni vagy felfogni.
Csak azt ismeri fel, hogy távol van Tőled, és nincs elfogadható gyógymódja. A szív, amely nagyon szeret, ugyanis nem fogad el semmilyen tanácsot vagy vigaszt. Csak attól, aki megsebezte.
Milyen irgalommal és milyen kedvességgel, milyen gyönyörűséggel és milyen gyengédséggel, és milyen hatalmas szeretetnyilvánulásokkal gyógyítod meg ezeket a sebeket, amelyeket a szeretet ugyanazon nyilával okoztál! Ó, az én Istenem és minden szenvedésem nyugalmától! Milyen bolond vagyok! Hogyan létezhetnének emberi eszközök a gyógyítására, ami isteni tűz hatására megbetegedett?
(Terézia Jézustól, A lélek kiáltása Istenhez, 16,1.2;
munkafordítás Kohut Vojtěch OCD)
