Ma ma ma 60. évfordulóját ünnepeljük az ír író, C. S. Lewis halálának /1898. november 29. - 1963. november 22./. Egy fejezetet kínálunk neves könyvéből, a „Tapasztalt ördög tanácsai”-ból, amely a második világháború alatt jelent meg (1942). Az egyes fejezetek levelek formájában íródtak, amelyekben a tapasztalt kísértő, Zmarchrob, utasítja unokaöccsét, a kezdő Tasemníkát, hogyan vezessen embereket (itt beteget nevezve) az örök kárhozat felé.
Kedves Tasemníka,
kicsit csalódtam benned. Részletes beszámolót vártam a munkádról, de ehelyett valami dicséretet kaptam. Azt írod, hogy „örömödben megőrülsz”, mert az emberek Európában újra háborúba kezdenek. Nagyon jól értem, mi történt veled. Nem őrülsz; csak részeg vagy. Amikor olvasom a betegről esett, (nagyon kiegyensúlyozatlan) leírásod sorait, jól tudom, mit éreztél. Először a karriered során megkóstoltad azt a bort, amely a munkánk jutalma – a lélek kínja és káosza – és az felment a fejébe. De ezt nem róhatom fel neked, hiszen tudom, mennyire tapasztalatlan vagy. Reagált a beteg néhány borzalmas jövőképedre? Hozzáadtál pár figyelemfelkeltő és önsajnáltató emléket a boldog múltról? Kicsit gyomra is összerándult? Szépen játszottál a hegedűdön, igaz? Nos, mindez rendben van. De emlékezz, Tasemníka: először a kötelezettség, aztán a szórakozás. Ha valamilyen fegyelmezetlenséggel végül elveszítenéd a zsákmányodat, örökké szomjaznál arra, amit most kóstoltál. De ha biztosítod a lelkét azzal, hogy orvosságod használod gyorsan, kitartóan és megfontoltan, akkor az örökre a tiéd lesz: egy élő kupa, tele kétségbeeséssel, rémülettel és csodálattal a szélén, és te bármikor a szájadhoz emelheted! Ne hagyd, hogy bármilyen átmeneti izgalom eltérítsen az igazi küldetésedtől - megkérdőjelezd a hitét és megakadályozd az erényeit. A következő leveledben részletesen írd le, hogyan reagál a beteg a háborúra, hogy mérlegelni tudjuk, jobb-e belőle patrióta hőst vagy radikális pacifistát csinálni. Sok lehetőség van. De egyelőre figyelmeztetlek: a háborútól ne várj túl sokat.
Természetesen a háború szórakoztató. Az az azonnali félelem és emberi szenvedés a nehezen dolgozó tagjaink számára megérdemelt és kellemes felfrissülés. De milyen tartós haszna volna a háborúnak, ha nem segítenék a lelkeket az Atyánkhoz a Mélységekben? Amikor látom, hogy az emberek csak átmeneti szenvedéseket élnek meg és végül elmenekülnek tőlünk, úgy érzem, mintha megkóstolhatnám a gazdag lakoma első fogását, majd csak néznem kellene. Ez rosszabb, mint ha egyáltalán nem lenne semmink. Az ellenség (barbár harci módszerei szerint) csak rövid ideig hagyja megtekinteni a kedvenceinek szenvedését, hogy ócskán kínozzon minket és gúnyolódjon állandó éhségünkön, amelyet ebben a nagy összecsapás fázisában egy blokádja kétségtelenül előidéz. Inkább gondolkodjunk arról, hogyan lehetne a háborút Európában kihasználni, mint hogy élvezzük azt.
A háború bizonyos tendenciákat rejt magában, amelyek semmiképpen nem tesznek jót nekünk. Természetesen reménykedhetünk abban, hogy sok kegyetlenség és aljasság történik; de ha nem vigyázunk, láthatjuk, ahogy ezrek fordulnak a szenvedésben az Ellenséghez - és tízezrek azok, akik nem jutottak el idáig, eltérítik figyelmüket önmagukról azokra az értékekre és ügyekre, amelyeket fontosabbnak tartanak, mint önmagukat. Tudom, hogy az Ellenség sok ilyen ügyet elítél, de éppen ezzel harcol ilyen tisztességtelenül. Gyakran szerzi meg azokat az embereket, akik életüket olyan dolgokért áldozták, amelyeket Ő helytelennek tart, és ezt egy abszurd szofizmussal magyarázza, hogy az emberek azt hitték, helyes és a legjobbat követték, amit ismertek. És azt is vedd figyelembe, milyen nemkívánatos halálesetek történnek a háborúban. Az embereket ott ölik meg, ahol várják és ha az Ellenség táborába tartoznak, készen is állnak a halálra. Olyan sokkal jobb lenne számunkra, ha minden ember drága szanatóriumokban halna meg - orvosok között, akik hazudnak nekik, ápolók között, akik hazudnak nekik, és barátok között, akik hazudnak nekik, ahogyan mi tanítottuk őket! Ők mind ígérnek az umalóiknak életet és támogatják őket abban a hídben, hogy a betegség minden gyengeséget igazol; és ha a mi embereink értik a mesterségüket, akkor a papot sem említik, hogy a beteg ne tudja meg, valójában hogy is áll. És mennyire ártalmas számunkra ez a folyamatos halál tudata, amit a háború hoz! Az egyik leghatékonyabb fegyverünk - a megelégedett élvezkedés - így elveszíti hatékonyságát. A háborúban még azt sem gondolhatja az ember, hogy örökké élni fog.
Tudom, hogy Oprudník és társai nagy lehetőséget láttak a háborúkban a hit elleni támadásokra, de szerintem ezt egy kicsit eltúlozták. Az Ellenség világosan megmondta az emberséges támogatóinak, hogy a szenvedés fontos része az úgynevezett Megváltásnak; ha tehát a háború vagy a pestis megsemmisítette a hitet, akkor ez a hit sem érdemelte meg a fáradságot. Ezt a hosszú távú szenvedésre értem, amit a háború hoz. Természetesen lehetséges, hogy az ember egy pillanatnyi borzalmában, egy közeli halál, vagy fizikai fájdalom idején átvegye az irányítást, amikor az elméje éppen nem működik. De észrevettem, hogy ha az ember az Ellenség főhadiszállása felé fordul, még akkor sem marad szinte soha segítség nélkül.
Ölellek, Zmarchrob bácsikád
(C. S. Lewis /1898–1963/, Tapasztalt ördög tanácsai, 5. fejezet)
