„Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást. AHOGY ÉN SZERETTELEK TITEKET, ÚGY SZERESSÉTEK EGYMÁST. Ebből mindenki tudni fogja, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet lesz köztetek.” (János 13,34n)
Hogyan szerette Jézus a tanítványait, és miért szerette őket? Nem vonzhatták őt természetes tulajdonságaik. Közöttük és ő közöttük hatalmas távolság volt. Ő a tudás, a végtelen Bölcsesség volt, ők pedig szegény halászok, tudatlanok és tele földi gondolatokkal. Ennek ellenére Jézus a barátaim-nak, a testvéreimnek nevezte őket (lásd: János 15,15). Azt akarja, hogy uralkodjanak vele az ő Atyja országában, és hogy ezt az országot megnyissa előttük, a kereszten kell meghalnia, mert mondta: „Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért.” (János 15,13)
Amikor az Úr megparancsolta népének, hogy szeresse a felebarátját, mint önmagát (lásd: 3Mózes 19,18), még nem volt a földön. Tudta, hogy az ember mennyire szereti önmagát, és ezért nem kérhetett nagyobb szeretetet az ő teremtményeitől a felebarát iránt. De amikor Jézus új parancsot adott apostolainak, A SAJÁT PARANCSÁT (lásd: János 15,12), mint ahogyan később mondja, nem arról beszél, hogy úgy kell szeretniük a felebarátjukat, mint önmagukat, hanem ahogyan Ő, Jézus, szerette őket, ahogyan majd szeretni fogja őket a világ végéig...
Uram, tudom, hogy nem parancsolsz lehetetlent. Jobban ismersz engem, mint én ismerem a gyengeségemet, a tökéletlenségemet, nagyon jól tudod, hogy sosem tudnám úgy szeretni a nővéreimet, ahogyan te szereted őket, ha te magad, Jézus, nem szeretnéd őket bennem. Mivel ezt a kegyelmet akartad megadni nekem, adtál új parancsot. – Mennyire szeretem őket! Biztosít arról, hogy a te akaratod szeretni bennem mindazokat, akiket megparancsolsz, hogy szeressek!... Igen, érzem, amikor szeretetet mutatok, hogy Jézus az, aki bennem cselekszik.
(Autobiográfiai írások, Vimperk 1991, 214–215. oldal)
