Meggyőződésem, hogy Isten sokkal közelebb jön hozzánk a hiányosságaink által, mint a tehetségeinken keresztül. Ha Istennek bemutatjuk nyomorunkat, akkor magunkra vonjuk az ő irgalmát. A tehetséges emberek számára nem könnyű elismerni a nyomorúságukat, elfogadni azt, és azt az áttérés útjává tenni. A tehetséges ember hajlamos arra, hogy Isten szolgálatába állítsa képességeit. Ez rendben van. De fel kell ismernie, hogy, mint mindenki más, neki is szüksége van arra, hogy megmentsék a nyomorából. Valójában mindannyian a szellemi életben erre a kettős mozdulatra vagyunk elhívva, bár nem mindig ugyanabban az időben és ugyanabban a ritmusban.
(Dom Patrick Olive /* 1947/, a Sept-Fons-i kolostor apátja)
