Gondolj a mindenütt jelenlévő szeretetemre. Még mindig itt vagyok. Tedd a fejed a szívemre, mert ez boldoggá tesz ... Gyere hozzám, és hozd magaddal a többieket. Nem tudok távolból gyógyítani? Csak mondd meg nekem a nevüket. Amikor róla beszélsz, akiket kérsz, én látom őket...
(Gabriela Bossis, Ő és én, napló, 1942. július 23.)