Fenséges asszony,
teljesen képtelen vagyok kifejezni, mekkora aggodalmat okoznak számomra az Ön szorongásos állapota. Kicsiny jelentéktelenségekkel vádolja magát, amelyeket Ön talál ki, nem Isten. Olyan messzire megy, hogy árt az egészségének, belső életét sivataggá változtatja, és elutasít minden szellemi és anyagi segítséget olyan dolgok miatt, amelyek annyira jelentéktelenek, hogy egy hét éves gyermek sem találná ki őket. Isten nem törődik az ilyen apróságokkal.
Természetesen figyelmet szentel hibáinknak, de ezt kedvességgel teszi, és még a megvetése is vigasztaló. Gyengéden megaláz minket, és lehetővé teszi számunkra, hogy lássuk a rossz cselekedeteinket az ő szemével, így az ő békéje enyhíti bűneink nyomorát: „Az Úr nem volt a földrengésben.”
Ne táplálja túlzott aggodalmait. Próbáljon meg nyugodt maradni, és szokja meg, hogy ne törődjenek semmivel, ami elvonja a figyelmét az Istentől. Tanulja meg csupán annyi szomorúságot érezni könnyű bűnei miatt, amennyit Isten csendes jelenléte sugall Önnek.
(François Fénelon /1651–1715/, levél Elisabeth de Grammont grófnőnek, 1702. június 23.)
