Ha azonban Isten beavatkozik, hogy megállítsa a szívünket, hogy erejével magához vonja a boldogság és a kölcsönös szeretet vágyát, amelyet a fiatal éveink boldog időszakában ébresztett bennünk – akkor nem panaszolhatunk. Ne haragudj a mi Urunkra, ha úgy vágyik rá, hogy belőled többet hozzon ki, mint „egyszerű keresztényt”. Mivel a te tevékenységednek nagy hatással kell lennie, a szenvedő szívből kell fakadnia: ez a törvény, lényegében édes… Amikor szomorúnak, megbénultnak érzed magad, könyörülj, kérlek, és add meg magad. Úgy hajolj meg, hogy Istennek ajánlod életet, amelyet a körülmények leromboltnak tűnnek; mi lehetne szebb megtiszteltetés, mint ez a szeretetteljes lemondás arról, amik lehetünk!... Add meg magad, veszettülj el benne a mi Urunkba vetett bizalommal, aki méltóvá akar tenni téged Önmagához. És ő sikerülni fog, még ha a végéig a sötétségben kell is maradnod, ha még mindig fogod a kezét, annál szorosabban, minél csalódottabb és szomorúbb leszel.
(Pierre Teilhard de Chardin SJ /1881–1955/, levél a frontról, unokatestvérének, 1915. augusztus 22.;
idézve Pierre Teilhard de Chardin, A gondolkodás születése. Levelek 1914–1919, Malvern 2021)
