Ne félj
belenézni, hogy beletekints,
megtudod, hogy elindultál a szerelem felé.
Ne félj,
hogy a szemembe nézz,
és én a nyugtalanságodat,
és a befejezetlen megtisztulásodat
fénnyel töltöm meg.
Ne félj,
én megáldom a kegyelmességedet,
amikor öleléssé válik,
jóságodat, amikor gyengédséggel adod,
fájdalmadat, amikor kenyérré válik.
Ne félj,
még neked is lesz béke,
mert a szívem csak akkor otthon,
ha a te szíveddel tölti az időt.
(Luigi Verdi /*1958/, fordította Jaroslav Brož)