„Adta az életét váltságdíjként.“ De kinek fizették ki ezt a váltságdíjat? (…)
Erre a kérdésre fényt derített bennem az a gondolat, hogy mit élnek át a drogfüggők. Az ember, aki drogot fogyaszt, egyszerre a saját hóhéra és foglya. Ugyanakkor az ember az első áldozata saját bűnének is, amelynek lényege a vágy, hogy (nem vicces?) a saját magáé legyen. A bűnös, akárcsak a drogfüggő, saját tévedéseinek első áldozata. A megváltást így értem: elszakadtunk Istentől, elmenekültünk tőle, majd az, aki elvesztette a tulajdonát – Isten – követi a tolvajt (bennünket), és azt mondja neki: „Fizetek neked, hogy visszatérj. Magamat adom váltságdíjként, hogy abbahagyd ezt a feketepiaci tevékenységet, és ne add el már a legfinomabb műalkotást, ami az ember; hanem térj vissza, hova tartozol.” Maga a Szeretet tette magát szolgává, és ajándékozta magát a tolvajnak.
(Abbé Pierre /Henri Grouès, 1912–2007/, Testamentum)
