Terézia Lisieux-ből (1873–1897)
Amikor a szeretet mély gyökereket ver a lélekben, az kívülről is megmutatkozik. Van egy olyan bájos módja annak, hogy elutasítsuk azt, amit nem tudunk adni, hogy az elutasítás ugyanolyan örömet okoz, mint az ajándék.
Igaz, hogy az ember kevésbé szégyelli, ha segítséget kér egy nővértől, aki mindig kész segíteni. De Jézus azt mondta: „Akitől kölcsön akarsz kérni, attól ne fordulj el” (Mt 5,42). Ezért a nővéreknek, akiknek szokásuk segítséget kérni, nem szabad elkerülnünk őket azzal az ürüggyel, hogy el kellene utasítanunk őket. Nem szabad szolgalelkűnek lennünk azért, hogy így tűnjünk fel, vagy abban a reményben, hogy második alkalommal a nővér, akinek segítünk, viszonozni fogja a szolgálatot. Hiszen a mi Urunk is azt mondta: „Ha csak azoknak adtok kölcsön, akiktől vissza is várjátok, mit várhattok az Istentől? Hiszen még a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanolyan mennyiséget kapjanak vissza. De ti ... cselekedjetek jót és kölcsönözzetek, és ne várjatok viszonzást. A ti jutalmatok bőséges lesz” (Lk 6,34n). Igen, bőséges lesz a jutalom, és ez már itt a földön... Ezen az úton sok minden áll előttünk, csak az első lépés van hátra.
Kölcsönözni és nem várni semmit vissza, ez a természet számára keménynek tűnik. Mi inkább adnánk, mert az ajándék már nem a miénk. Valaki jön, és teljes meggyőződéssel mondja: „Nővér, szükségem van pár órára a segítségedre. De légy nyugodt, megkaptam az engedélyt anyánktól, és viszonozni fogom neked az időt, amit rám szánsz, mert tudom, mennyire elfoglalt vagy.” Valóban, amikor nagyon jól tudjuk, hogy a kölcsönadott idő nem lesz visszaadva, inkább azt mondanánk: „Ajándékozom neked.” Ez kielégítené az önszeretetet, mert az ajándékozás nagylelkűbb cselekedet, mint a kölcsönzés, és aztán a nővér megérezheti, hogy nem számítunk a szolgálataira... Milyen ellentmondásban áll Jézus tanítása a természet érzelmeivel! Isten kegyelme nélkül nemcsak gyakorolni lenne lehetetlen, hanem még megérteni is.
(AS 223n)
(AS = Önarcképek)
