Néha azon gondolkodunk, milyen könnyű lenne égni az eszméért, ha mondjuk Xavéri Szent Ferenc lennénk, és Indiához fordulnánk Istenhez. Elfeledkezünk azonban arról, hogy Xavéri Szent Ferenc is csak egy napot élt a másik után, szembenézett a tehetetlenség és a lehangoltság érzésével, amikor minden huszonnégy órában éppen annyi vereséget és csalódást hozott, mint győzelmet, így számára is az óra teljességgel hatvan perc volt, tele a hétköznapi, szokványos eseményekkel. Elfeledkezünk arról is, hogy korlátozott emberekkel és földi érdekeikkel kellett foglalkoznia, mindezt napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre. Amikor Szent Ferenc próbálta hirdetni az evangéliumot, milyen gyakran kellett kérdeznie magától, hogy vajon egyáltalán lehetséges-e megszólítani azt a sokmilliós embert a körülötte? Milyen gyakran érezhette magát csalódottnak, amikor az emberek elutasították tanítását? Milyen gyakran kellett szomorúnak lennie a körülötte lévő rossz miatt, és milyen gyakran érezhette magát tehetetlennek a harcban vele?
Isten országa valóban Krisztus eljövetelével kezdődött a földön, de a világ az ő megszületése után láthatóan nem változott meg. Tizenkét galileai halászt bíztak meg, hogy hirdessék az örömhírt az egész világban – és milyen reménytelennek tűnhetett ez a feladat a Pünköstkor a legbátrabbak számára is! Huszonkét évszázaddal később Isten országa még mindig akkora, mint a mustármag, és a papok – akárcsak valaha az apostolok – kénytelenek szembenézni a lehetetlen feladattal, hogy azokat hozzák, akik soha nem ismerték a hitet, vagy az élet súlya, illetve a propaganda áradatának nyomására elveszítették, hogy meghallgassák az örömhírt a megváltásról és Isten szeretetéről, és elhiggyék azt. Ez az örömhír egyéneket érint Isten kegyelme és Isten gondviselése által, nem pedig grandiózus idealista hadjáratok vagy napról-napra bekövetkező csodák révén. Az életünk minden napján Isten embereket és lehetőségeket küld nekünk, abban a várakozásban, hogy cselekedni fogunk. Nem vár tőlünk többet, de kevesebbet sem fogad el. És ha nem állunk helyt papikötelezettségünk ígérete és kötelezettsége mellett, nem ismerjük fel Isten akaratát minden helyzetben és minden pillanatban minden nap.
(Walter J. Ciszek SJ /1904–1984/, Ő vezet engem, 14. fejezet)
