Ami most jellemző, ami késleltet, nem Jézus, hanem én magam vagyok. Szégyellem magam, és ahelyett, hogy a karjaiba vetném magam ennek a barátnak, alig merem közvetlenül a lábainál heverészni. Gyakran az első impulzusom az, hogy a karjaiba fussak, de rögtön megállok, mikor ránézek a nyomoromra, és nem merem megtenni. Hiba ez? – mondjátok meg nekem, nővér. Hiszem, hogy Isten Szíve sokkal szomorúbb a sok kis gyávaság miatt, amit a barátai okoznak neki, mint akár a súlyos bűnök miatt, amelyekbe a természet beleesik. Értetek engem, és nagylelkűvé, feddhetetlenné tesztek Jézussal szemben.
(P. Maurice Bellière /1874–1907/, levél Terezinek a Kisded Jézusról, KT 191, 1897. július 21.)
