Amikor az életről, az örökkévaló Isten birtoklásáról énekelek, nem érzek örömöt, mert egyszerűen arról éneklek, amiben hiszek. Igaz, hogy néha egy vékony napsugár megvilágítja a sötétségemet, akkor a próba egy pillanatra abbamarad, de aztán, ahelyett, hogy ez a sugár emlék örömet okozna, még áthatolhatatlanabbá teszi a sötétségemet. Édesanyám, soha nem éreztem olyan jól, milyen kegyelmes és irgalmas az Úr, csak akkor bocsátotta rám ezt a próbát, amikor már volt erőm elviselni, hiszem, hogy korábban elbátortalanított volna. Most mindent eltávolít, ami a Mennyország iránti vágyamban természetes kielégülést jelenthetne. Kedves Édesanyám, most úgy tűnik, hogy semmi sem akadályoz meg engem abban, hogy elmenjek, mert már nincsenek nagy vágyaim, csak annyi vágyam van, hogy úgy szeressek, hogy meghalok a szerelemtől.
(Teréz a Kis Jézus és a Szent Arc, kézirat C, 7v)
