Ha bármennyire is úgy döntünk, hogy időnkből adunk valamit Annak, aki annyit adott nekünk és még mindig ajándékokkal halmoz el, nem ésszerűbb-e, hogy ezt nagylelkűen tegyük, főleg ha ez a mi legfőbb érdekünk, és óriási hasznunkra lehet? (…) Hány órát pazarolunk magunkra, hogy szórakozzunk olyan emberekkel, akik később nem is hálásak nekünk! Ezért, ha úgy döntünk, hogy egy kis időt imádságnak szentelünk, adjuk azt Neki feltétel nélkül, mindenfajta földi dologra való gondolat nélkül. Szánjuk Neki nagylelkűen, legyünk eltökéltek, hogy ezt már nem vesszük vissza, a szenvedések, nehézségek és szárazságok ellenére, amelyeket esetleg megélünk. Egyszerűen tekintsünk erre az időre úgy, mint ami már nem a miénk…
(Terézia Jézussal, Az tökéletesség felé vezető út XXIII,1-2)
