Szent József, az egyház védelmezője

Minden szentben Krisztus kimeríthetetlen gazdagságának egy másik oldala válik valósággá. Ezzel összefügg az a tény, hogy a szenteket különböző szükségletek miatt szokták hívni. Különleges helyet foglal el a szentek között Szent József. Az ő kapcsolata Krisztussal ugyanis Mária után a legszorosabb. Jézus szó szerint minden József életének és törekvésének középpontjában állt. Ezért van ennek a közbenjárásának olyan hatalma és kiterjedése. Ahogyan életében a Szent Család védelmezője volt, a dicsőségben a teljes egyház védelmezője is.

Rejtőzködés

József egy olyan szent, aki önként a Jézus és Mária árnyékában lévő férfi. Az egyetlen hír, amely róluk van, néhány nem túl részletes rész az evangéliumokból. De József számára éppen ez a „nem beszéd” és a csend a jellemző.

Mi is tehát József szentségének titka?

Elsősorban abban rejlik, hogy teljesen alárendeli saját terveit Isten akaratának. Egy érett férfi számára, aki biztosan voltak elképzelései az életéről, nem lehetett egyszerű teljesen lemondani a saját terveiről. József egész élete folyamatosan kivonulás az előre eltervezett pályákból. Állandóan nyitva kell lennie Isten sugallatainak, sehol nem szabad gyökereznie, nem kereshet saját tervet.

József egy ókori szent figura (ld. a származásábrázolást Szent Lukácsnál és Máténál). A zsidók számára Isten áldásának bizonyítéka volt a nagy család, a biztos anyagi háttér, a jólét (ld. pl. Zsolt 126, 127). Ezen a háttérben kell megértenünk József áldozatának nagyságát. Teljesen más életfelfogásra kellett rátérnie. Bizonyos értelemben „kivált”, „szétvált” a népétől, miközben teljes megmaradás a hagyományokban. Ő a régi szövetség beteljesülésének és túllépésének előképe. Megtartja az összes előírást és parancsot (ld. Lk 2), ugyanakkor a saját létezésének szintjén folyamatosan szembesül azzal, hogy a tanúja lehet olyan eseményeknek, amelyek túllépések. Nem forradalmi módon, nem letartóztatva, hanem titokban, Jézus Krisztus életében. Józsefet arra hívják, hogy teljesen a jelenre éljen, anélkül, hogy igényt tartana arra, hogy elrejtőzzön az elterjedt szokások mögött, és anélkül, hogy megértené, mit hoz a jövő. József ideje Jézus Krisztus. Nagyon valószínű, hogy nem volt tanúja Jézus csodáinak. Az Isten akaratának teljesítése érdekében csak és kizárólag a teljes bizalom vezette őt.

Felelősség

József azonban nem csupán az, aki folyamatosan valamit elveszít és lemond róla. Akkor nem lenne szent, hanem egy lemondó sopánkodó. József lényegében érzi, hogy mindezekért sokkal többet kap – a Mária és Jézus iránti szeretetet. Az élete csak irányukban van értelme.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy József gyenge, alávetett ember lenne a háttérben. Éppen ellenkezőleg, ő a világ rendjén Jézus Atyját képviseli. Odaadja neki apai autoritását is. Valóban, az emberi üdvösség mély titka, amelyben Mária belső részesedést kapott, az emberre bízva – Józsefre. Isten szava különleges módon képes megváltoztatni a világot, ugyanakkor teljesen csendben és ránk utalva. József megmutatja, hogy az üdvösségért, amely ajándékként mégis némi védelmet nyújt, személyesen felelősek vagyunk. Nekünk is meg kell védenünk Jézust – az Isten szavát, valamint magunkat és környezetünket. Nekünk is felelősséggel tartozunk Jézus növekedéséért bennünk. Nekünk is a legjobban alázatos, azaz minden mindennapi szolgálatban igazán szolgálunk. Mindent megkapunk – és mégis mindenért felelősséggel tartozunk. A kereszténység valóban nem az irreális álmodozók ügye! József a Jézus iránt megérdemelt autoritását érvényesítette. De ez egy tökéletes szolgálati autoritás volt – Jézus Krisztus növekedését szolgálta. Hasonlóképpen minden apának meg kell értenie az autoritását. Nem elmenekülni tőle, ahogyan manapság gyakran megtörténik, hanem felelősséggel teljes mértékben átvenni Isten kezéből.

Krisztus – az élet értelme

József megtanít bennünket arra, hogy életünk egyetlen beteljesítése Jézus Krisztus. Megtanít bennünket arra, hogy Jézust tegyük a középpontjába minden tevékenységünknek, minden törekvésünk céljának. Még a legbanálisabb hétköznapi tevékenység sem értelmezhető Krisztusba gyökerezve. József így a kontempláció és a tevékenység valódi egységének tanítójává válik. Ily módon a megszentelt személyek is kérik őt. A Szent József, mint a munkás, akit szinte egyedüli pobožnosti aspektusának tartanak, nem csupán az emberi munka magasztalása, hanem annak megünneplése, hogy ez a munka csakis Krisztus művében célt nyer.

József valójában egész életét Jézus Krisztus imádásának szentelte, Őt védte, ezért nobelista prédikátorok, imádók és a szentségi Krisztus védelmezőjeként is nagy közbenjáró. Az eucharisztia, amelyben Krisztus testét és vérét fogadjuk, József kezének izzadságával és könnyeivel megöntözve, mert belőle nőtt és erősödött Jézus teste. Az eucharisztikus Jézus Krisztus őréneként Józsefet szintén hatalmas védelmezőként kérik a démonok ellen.

Csendesség

József számunkra a csend és a belső meghúzódás nagy példája – mindazok a különleges dolgok, amelyek Jézus születése előtt történtek, az ő számára zárva maradtak, jól bizonyítja, hogy Jézus názáreti lakótársai az ő nyilvános működésének kezdetén nem tudtak Jézus fogantatásáról. Tehát: József azokat a nagy dolgokat, amelyek esetleg megvédhetnék különleges cselekvését a világ szemében, a bensőjében tartja. Nem használta Isten szavát önmaga felemelésére, hogy érdekesebb legyen. Mindezt Istenbe vetett teljes bizalommal tette. Ha a világba hirdetjük Isten által adott érzékeny jeleket, akkor árucikké tesszük azokat, és jutalmunkat már megkaptuk.

A cselekvő egyház őrzője

Mint a Szent Család gondos feje, József lehetővé tette Jézus Krisztus békés és rejtett növekedését és fejlődését. Ami neki volt rábízva, azt igazságosan megvédte. Tehát logikus, hogy a kegyelem rendjén védi az egész Jézus családot – az egyházat. Ezt a történelem során számos alkalommal észrevette, és Szent József iránti tisztelet fontos része volt a nyugati kereszténységnek.

Az 1500-as évek végén a ferences és domonkos prédikátorok kezdték el népszerűsíteni. A konstanzi zsinat során, amely elősegítette a nyugati szakadék megszüntetését, Jan Gerson, a Párizsi Egyetem kancellárja, javasolta Szent József ünnepének bevezetését, mint a megbékélés elősegítését. Szent Terézia Jézusról, aki a Karmel megújulására bízta önmagát és művét, a Szent József iránti nagy tisztelője volt.

Azt írja az Életében: „Én a híres Szent Józsefet választottam a közbenjárómnak és védelmezőmnek, és lelkesen bizalmamba fogadtam őt. Ez az én atyám és védelmezőm segített nekem a bajban, amelybe kerültem, és sok más, távol nehezebb, amelyekben a tisztem és lelkem üdvössége volt a tét.
Láttam, hogy a segítsége mindig meghaladta azt, amire számítani tudtam. Nem emlékszem, hogy valaha is kértem volna tőle valamilyen kegyelmet, anélkül, hogy azonnal megkaptam volna. És csodálatos emlékezni arra a nagy kedvezésre, amellyel az Úr engem megajándékozott, és arra a veszedelemre, amelyben lelkem és testem volt, és amelyből megszabadított ennél a megáldott szent közbenjárásával. Más szenteknek úgy tűnik, hogy Isten megengedte, hogy segítsenek nekünk egy-egy szükségletben, míg én tapasztaltam, hogy Szent József közbenjárása mindennek vonatkozik. Ezzel az Úr megérteti velünk, hogy ahogyan neki a földön alávetettek voltak, ahol dajkaként parancsolhatott neki, most a mennyben mindent megtesz, amire kérjük. ... Nem ismerek olyan embert, aki igazán tisztelte volna őt, és adományt nyújtott volna neki, anélkül, hogy cselekedeteiben növekedett volna a szentségben. Mert ő tényleg hihetetlenül segít annak, aki rábizzák magát. Én évek óta mindig kérem őt a napján valamilyen kegyelemért, és mindig meghallgattam. És ha a kérdésem nem teljesen helyes, ő azt az én nagyobb javamra irányítja.”

Urban VIII. pápa (17. század) Szent József ünnepét az egész egyháznak szentelt ünnepként sorolja fel. 1870. december 8-án IX. Piusz proklamálta Szent Józsefet az egész egyház védelmezőjének.

A mai időkben azonban Szent József iránti tisztelet, akárcsak a többi szenté, hanyatlásnak indult. Nem tűnik úgy, hogy ezzel közelebb kerülnénk Krisztushoz. Inkább az ellenkező az igaz. A szent csodálatosan megvalósult Isten műve, Jézus életének aktualizálása, titkának egyik részének jelenvalóvá tétele.

Útmutató Krisztushoz

A Szent Család egyes ábrázolásain a már nagyobb Jézust a szülei kézen fogva vezetik. Hagyjuk, hogy József elvezesse Jézust hozzánk is. Hogy bennünket is megélhessen a rejtett, csendes, észrevétlen, odaadó életével, amely azonban mégis elengedhetetlen ahhoz, hogy később nyilvánosan megjelenjen, tanítson, szenvedjen és megdicsőüljön. József Jézust nevelte nagy munkájához, és az embereknek adta át a halála pillanataiban; nem véletlen, hogy halála akkor következik be, amikor Jézus elkezdi nyilvános működését. (És nem lényeges, hogy ez valóban így van-e. A legendákban sokkal inkább a belső igazságról van szó.) Bennünk is kell növekednie Isten szavának, hogy termést tudjon hozni, részt vehet az egyház építésében. Ez csak akkor történik meg, amikor meghalunk önmagunknak, és lehetővé tesszük Jézus számára, hogy kilépjen az árnyékunkból.

Petr Beneš

Idézve az Amen folyóirat 3/1998-as számából
a kiadó kedves engedélyével

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

Titus meg van győződve arról, hogy a teremtés jó, hogy az ember „nagyon jó”. És – ahogy a katolikus egyház tanítja – a bűn után sem az emberi természet teljesen megromlott, hanem továbbra is jó, még ha az ember rabszolgává is válhat a bűnnek és nagy rosszat tehet.
Titus az emberi természetre szilárd reménnyel tekint, hitében, hogy Isten áll mögötte, hogy jelen van benne, és hogy belé helyezte gyógyító törvényeit.
Titus hiszi, hogy Isten az embere mögött áll, hogy neveli fiát és lányát (bár néha ez a nevelés szigorúnak tűnik számunkra), hogy várja a tékozlót, és várja a tékozlót. Isten hű marad az emberhez, hiszen nem tagadhatja meg önmagát.

Isten által teremtett ember „nagyon jó” - és ez nem csak a hívő emberre vonatkozik, Isten minden ember Istene. Már az ókori emberek is csodálkoztak, hogy az Úr hogyan tudta a megváltás történetébe beépíteni például Kürüst, a pogány királyt, és megtenni őt Izrael megmentésének eszközévé.

Mi is csodálkozunk ma, hogy mennyi jót képesek „természetesen” tenni az emberek körülöttünk - akár egyház nélkül, akár egy konkrét valláshoz való tartozás nélkül.

Mennyi önfeláldozásra indított embereket Isten a járvány idején - akár „a mi” tanításunk nélkül is, hogy mennyire fontos az önfeláldozó szeretet.
Mennyi aktív szimpátiát ébresztett Isten az emberekben a háború áldozatainak segítése érdekében Ukrajnában - ezért dicsérjük Istent, és köszönjük meg neki a növekvő sokaságot, akiknek egyszer szeretettel fogja mondani:

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba azt az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta. Mert éhes voltam, és ti enni adtatok nekem, szomjas voltam, és ti inni adtatok nekem, beteg voltam, és ti ápoltatok, háború elől menekültem, és ti befogadtatok engem... (vö. Mt 25,35n)

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Istenem, te a te képedre teremtettél minket, és a te kezedből nagyon jók lettünk; Szent Titus közbenjárására tedd, hogy bennünket ez a jóság folyamatosan növekedjen és ma aktív szeretetben nyilvánuljon meg minden árvának, özvegynek és bevándorlónak. Kérjük ezt a te Fiad által...

Isten áll a természet mögött

Ne veszítsük el a reményt, mert a természet – rejtett, számunkra ismeretlen erőivel és képességeivel – a történelemben mindig megmutatta bizonyítékait. A megváltást nem hozhatja egyedül egy személy… Minden értelem, minden bölcsesség ebben a tekintetben elégtelen, de ahogy mindig történelemben, úgy most a természet biztosan „gondoskodni fog”... Isten áll a természet mögött. ... Isten, aki teremtette és fenntartja azt; aki benne, vele és általa cselekszik...
Ha a mai nehézségek közepette bízunk a megoldásukban, mert a történelemből megtanultuk bízni az emberi természetben, ezzel azt bízunk arra, aki mögötte áll, tehát Istenre.

<

Ahogy a szenvedés nőtt, az egészség csökkent, csökkent a fizikai, szellemi és lelki erő. A hollandiai Amersfoort koncentrációs táborából Tituszt egy szűrőtáborba szállították az elfoglalt területen, a német Kleve városába, ahonnan szállítmányok indultak Dachau felé. Az itteni börtönlelkész, P. Ludwig Deimel csodálta Titus nyugalmát, alázatosságát és elsősorban a imádság mélységét a totális kimerültség ellenére. Aztán azonban válság következett be. P. Deimel meggyőzte Titust, hogy próbálja meg írásban kérni egészségi állapotának figyelembevételét és a büntetés megváltoztatását. A Dachau koncentrációs táborba való szállítás helyett német karmelitás kolostorokba való internálást javasolt, természetesen anélkül, hogy bárhol is nyilvánosan felléphetne.

Két verzió maradt ránk erről a kérelemről – egy hosszabb vázlat, amelyben Titus nyíltan ír a hallucinációkról, amelyeket átél, a imádságra való képtelenségről, a saját megtörtségéről. És egy hivatalos, aláírt és benyújtott kérelem, amely néhány érzékeny aspektust nem említ Titus válságából. Tizenkét évvel Titus mártírhalála után és egy évvel a boldoggá avatási folyamat megkezdése előtt jelent meg Josse Alzin könyve, "A kis veszélyes szerzetes", amelyben Titus válságát sokkal konkrétabban és drasztikusabban írják le, mint ahogyan arra későbbi életrajzírói hivatkoznak. Alzin azt írja, hogy Titus legyőzte a félelmet, hogy teljesen megváltozott, teljesen megtört, remegett és bömbölt, mint egy gyermek. A börtönlelkész már nem ismerte fel benne azt a nyomorult, de belsőleg erős karmelitát.

A kérvény benyújtását követő napon Tituszt beosztották a szállítmányba. Reggel még P. Deimel odaadta neki az áldozást. Aztán felolvasták a szállított rabok listáját, és Tituszt a csuklójával a többiekhez láncolták. P. Deimel elképedt – Titus újra az lett, aki korábban volt. Enyhe mosollyal az arcán súgta a lelkipásztornak búcsúzóul: "Mi történhet velem még, amikor az Úr kísér?" Úgy tűnik, hogy ez a váratlan, emberileg valószínűtlen átalakulás az eucharisztikus Úr csodálatos táplálásának eredménye volt.

Titus válsága sem csökkenti, sem nem fenyegeti, hanem éppen ellenkezőleg, tanúsítja szentségét. Titus szentsége így tiszta kegyelemmé válik – nem Titus erejének és akaratának győzelme, hanem Jézus győzelme Titus gyengeségében, Titus vereségében.

Titus gyengeségének tapasztalata tehát ok a mi reményünknek is, hogy minden kudarcunkat – és fog történni! – Jézus győzelmévé lehet és lesz! Hogy nekünk is elegendő az ő kegyelme, mert a szentség annál nyilvánvalóbban nyilvánul meg a gyengeségben.

Új boldog – P. Angelo Paoli, O.Carm.

Új boldog – P. Angelo Paoli, O.Carm.

Olvass tovább
A házasság szentté avatása Martin házaspár csodája

A házasság szentté avatása Martin házaspár csodája

Olvass tovább
Szent Terézia Jézus Gyermek és a Szent Arc szülei (3. rész)

Szent Terézia Jézus Gyermek és a Szent Arc szülei (3. rész)

teljesítés

Olvass tovább
A Szent Terézia a Kis Jézusról és a Szent Arcról szóló szülei (2. rész)

A Szent Terézia a Kis Jézusról és a Szent Arcról szóló szülei (2. rész)

Milada a világ Megváltója, OCD

Martin házaspár

A házasság után Zelie és Ludovik mindvégig Istennek éltek. „A szüleink mindig nagyon vallásosnak számítottak” – tanúsította később Mária a boldoggá avatási eljárásban. „Naponta fél hatkor mentek el az első szentmisére, amit a szegények miséjének neveztek.”1 A szentáldozást hetente négyszer vagy ötször vették magukhoz, ami a jansenista vallásosság idején (amikor a szentségek iránti tisztelet annyira felerősödött, hogy csak ritkán vettek részt bennük) nagyon gyakori volt. A vasárnapokat puritán szigorral szentelték meg. Ezen kívül Mária emlékezteti, hogy a szüleik egy napon sem tettek semmiféle utazást, „még a hasznosat sem”. Továbbá betartották az összes előírt böjtöt. „Anyánk, aki fizikailag gyenge és törékeny volt, olyan szigorúan betartotta a böjtöt, mint apánk. Soha nem élt a már engedélyezett felmentségekkel. Ez nem segít a jó keresztényeken.”2 A reggeli és esti imádság nyilvánvaló módon volt a szülők számára. Különösen nagy tisztelet övezte Mária szűzanyát és szent Józsefet. Gyakran segítettek a szegényeknek, és ezt a gyerekeiknek is tanították (vö. AS 32; AS 40).

Nyilvánvaló, hogy a Martin családot is mélyen befolyásolta az az időszak, amelyben éltek: a katolikusokat akkoriban kiszorították a politikai és társadalmi életből, és az egyházat védelmi helyzetbe kényszerítették. Ez a Martin család kivetette a "világra" a megvetést, a földi dolgokat náluk mindennemű elutasításra találtak. A keresztény élet mintájaként a kolostort tartották számon – ezért ők is annyira igyekeztek követni a kolostori vallásosságot. Bár ez a stílus sok tekintetben megjelent a család vallásos életében, nem torzította el hitük eredeti forrását.

Az élet, amely intenzíven a Krisztus követésére összpontosított, nem jelentette azt, hogy a Martin házaspár között ne létezett volna mély és gyengéd kapcsolat. Teréz egy alkalommal a nővérének, Ágnesnek hasonlította a családjukat a liliom családhoz, ahol minden tag teljesen Jézusért él – „Milyen örömet érzünk a szívünkben, ha arra gondolunk, hogy a családunk így gyengéden szereti Jézust. Ez állandó vigaszom. Nem családunk szent család, liliom család...?” (DT 104)3 – de Isten iránti szeretetük adott erőt a Martin házaspárnak ahhoz, hogy egymást még tisztább és nagyobb házastársi szeretettel szeressék. „Mennyire boldog vagyok a férjemmel... (...) Igen, a férjem szent ember. Minden nőnek ilyet kívánok” – így beszélt egyszer Zelie a testvérének.4

A házastársak közötti szellemi kapcsolat ereje a legjobban abban mutatkozott meg, amikor testileg távol voltak egymástól. Amikor Liziéban rokonlátogatáson volt, Mária Martin írt a férjének: „Kedves Ludovik, tegnap fél öt körül érkeztünk ide. A bátyám már várta a pályaudvaron, és nagyon örült, hogy ismét lát minket. Ő és a felesége próbálják, hogy jól érezzük magunkat itt. Ma este a mi tiszteletünkre nagy fogadtatás volt. Holnap Trouville-be megyünk, kedden pedig újra nagy ünnepség lesz Maudelondnál, és valószínűleg (vár ránk) egy szekérút Fournet asszonynál.5 A gyerekek nagyon örülnek. Ha szép idő lesz, biztosan csodálatos lesz. De sajnálom, hogy itt ennyire pazarolják a pénzt. Semmi örömem nem származik ebből. Olyan, mintha a halakat húznád ki a vízből. Ki vannak téve az elemükből, és elpusztulnak. Én is csak meghalnék, ha itt kellene maradnom hosszabb időre. Nem érzem jól magam, lényegében nem vagyok ott, ahol lennem kellene. Ennek hatása van a testi egészségemre is. Szinte betegnek érzem magam. Pedig próbálok ésszerű maradni és túllépni mindezen. Lelkem mindennap veled van, és mindig azt mondogatom: most ezt csinálja, most meg azt! Nagyon vágyom rád, kedves Ludovik. Mélyen szeretlek, és érzem, hogy a szeretetem e távolsággal megduplázódik. (...) Ha tudok, holnap újra írok neked. (...) Szerdán fél hatkor érkezünk haza. Ó, mennyi idő még addig! Szeretettel ölellek. A gyerekek üzenik, hogy örülnek, hogy utazhattak velem, és sok csókot küldenek neked.”6

Mr. Martin inkább visszafogottabban írt; mégis leveleiből ugyanaz a gyengédség árad: „Kedves barátnő, nem tudok Alençonba érkezni hétfő előtt; az idő hosszúnak tűnik, és alig várom, hogy közel lehessek hozzád. Nem kell mondanom, mennyire örültem a levelednek. Csak sajnálom, hogy ennyire meg kell dolgoznod. Kérlek, pihenj egy kicsit. (...) Szerencsém volt, hogy részt vehettem a szentáldozáson a Panna Mária Győzedelmes szentélyében Párizsban. Olyan érzés volt, mint egy kis földi mennyország. Családunk nevében ott gyújtottam egy gyertyát. Teljes szívemből ölellek, és várom, hogy újra együtt legyünk. Remélem, hogy Mária és Pavlína okosak. A férjed és az igaz barátod, aki teljes szívéből szeret.”7

A család története

A Martin házaspár született gyermekeinek táblázata, amelyet Ágnes anya készített

Mr. Martin házasságuk elején azt hitte, hogy Isten azt akarja, hogy feleségével együtt testvérként és nővérként éljenek, Szent József és a Szűz Mária házassága szerint. Csak egy bölcs pap javaslatára változtatta meg a véleményét. Aztán Isten kilenc gyermekkel áldotta meg őket. Az első gyermek, Marie Luisa, később Mária a Legszentebb Szív, Teréz keresztszülője, 1860. február 22-én született. Minden gyermeküket születésük pillanatában Mária szűzanyának szentelték. December 8-án Zelie Martin imádkozott a Szeplőtelen Szűz Máriához a második gyermekért. Meghallgatták, és 1861. szeptember 7-én megszületett a második lányuk, Marie Pavlína, későbbi Anna Jézus anyja, Teréz „második anyja”. Pavlína a megjelenése és szellemi tulajdonságai miatt volt a leginkább hasonlító az édesanyjára. A harmadik gyermek 1863. június 3-án született, Marie Leonie, később Szent Teréz testvérét, akit a Caeni Szűz Máriának a Látogató Rendjében ismertek. Ez a lány fizikai és szellemi szempontból is elmaradt a nővéreitől.8 Az anyának különös figyelmet kellett fordítania rá. Amikor a negyedik gyermek, Marie Helena, 1864. október 13-án született, Zelie olyan gyenge volt, hogy nem tudta a gyermekét saját maga szoptatni. A kislányt ezért egy vidéki dajkához adták.


Celina
Celina
Pavlína és Marie 1865-ben
Teréz 3,5 éves korában
(1876. július)
Helena 4,5 éves korában

Zeli nehézségei

Röviddel ezután Mária Martin egészségi állapota romlani kezdett, ezért bátyjától kért tanácsot: „Ahogy tudod, fiatal lány koromban megütöttem a mellemet a asztal sarkával. Akkor nem figyeltem rá, de most észlelem, hogy a mellemben valami duzzanat vagy csomó van, ami aggaszt, mivel kezd fájni. Mit lehet ezzel tenni? El tudod képzelni, mennyire félek ettől. Nem azért, mert félek az operációtól, elhatároztam, hogy alávetem magam, csak nem bízom a helyi orvosokban. Nagyon szeretném, ha az operáció Párizsban történne, és mégpedig akkor, amikor ott leszel, mert akkor nagy támasz lehetnél számomra. Csak egy dolog tart vissza most: mi lenne a férjemmel itt?”9

Az operáció azonban nem valósult meg. Nem tudjuk, mi volt ennek az oka. Két hónappal később Zelie egy másik esemény hatására komolyan kezdett elmélkedni a halálról: „Tegnap egy órakor halt meg az apósom. Múlt csütörtökön megkapta a szentségeket, és szentként hunyt el. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire megérint. Még mindig remegek... Be kell vallanom, hogy a halál félelmet kelt bennem. Megfigyeltem az apósomat a halálos ágyán, és ha arra gondolok, hogy egy nap ugyanaz a sors ér majd engem vagy a szeretteimet...“10 A 1865-ben felfedezett csoport már 11 évvel később, 1876 októberében intenzíven megnyilvánult. Akkor azonban az orvosok már reménytelen állapotúnak ítélték Zelie állapotát.

Zelie Martinot nemcsak a háztartás, a gyerekek növekvő száma, hanem a vállalkozása, a kereskedelme is megterhelte. Levelezésében többször is panaszkodott a bátyjának: „Ez az éjszakai munka megkeseríti az életemet. Ha sok megrendelésem van, sajnálatos szolgálóvá válok, de ha nem tudok mit csinálni, és itt fekszenek a 20 000 frank értékű kész csipkék, kénytelen vagyok elküldeni a munkásaimat, akiket nagy nehézségek árán képeztem ki,11 más gyárakhoz. Aztán szenvedek, és úgy érzem, mintha az egész Alpok rám nehezedne. De mit tehetek? Bele kell vetnem magam, és bátran fel kell vállalnom a mindennapi keresztünket.”12 És újra: „Az alençoni csipkekereskedelem sok nehézséget és szenvedést jelent számomra. Ez az én szenvedésem koronája. Bár kicsit keresek, de amit mindezért áldoznom kell! Ez az életem rovására megy, mert érzem, hogy a földi napjaim rövidülnek. Ha az irgalmas Isten nem segít nekem, nem fogok már sokáig élni. Ha nem kellene nevelnem a gyerekeimet, ez nem volna aggasztó, és a halált mint a nap felkeltét üdvözölném. Gyakran gondolok a nővéremre a csendes és nyugodt kolostorban. Ő nem földi javakért dolgozik, hanem kincseket gyűjt a mennyország számára. És én? Én a kezeimmel a pénzt keresem, amit nem tudok magammal vinni, és azt sem akarom. Mit kezdhessek ezzel? Néha bánom, hogy nem követtem a nővérem példáját, de aztán újra azt mondom, hogy nem lennének négy szép lányom és kedves férjem. Nem, ez így helyes, hogy ott állok, ahol állnom kell.”13

Idővel azonban meglelte a megfelelő módszert és az arányt a vállalkozásában: „Amikor elkezdtem a csipkekereskedést, úgy megbetegedtem tőle. Időközben okosabbá váltam. Készen állok, hogy mindent elviseljek, ami jön. Mondom magamnak: „Kedves Isten, Te ezt így engeded” és nem töprengek ezen tovább. Ő megadta azt a kegyelmet, hogy nem félek, és ezért teljesen nyugodt vagyok. Ő valóban irgalmas Atya, és nem rak az emberek vállaira többet, mint amennyit elbírnak.”14

A lemondás növekedése

Bár Zelie megtanulta tolerálni a munkával járó szenvedéseket, annál nagyobb és mélyebb fájdalmak várták, amelyek a számára legdrágább lények távozásával voltak kapcsolatosak. A Martin család előtt állt egy olyan élethelyzet, amikor az örömteli várakozás pillanatai gyakran váltakoztak olyan fájdalmakkal, amelyeket csak Isten akaratába való odaadással lehetett elviselni. Zelie és Ludovik régóta vágytak egy fiút, akit Isten papnak hívna. Szent Józsefhez imádkoztak, és 1866. szeptember 20-án megszületett az ötödik gyermekük, Maria Josef Ludovik. Őt azonban szintén vidéki dajkának kellett adni, és fél évvel később, 1867. február 14-én súlyos megfázás következtében elhunyt. A szülők azonban nem adták fel a vágyukat. Ezért újra novénát végeztek Szent Józsefhez, amely március 19-én zárult. Kilenc hónappal később (1867. december 19-én) megszületett a fiú, Maria Josef János Keresztelő. Ezt a hatodik gyermeket azonban háromnegyed évvel később (1868. augusztus 24-én) elvesztették. A Martinok ezt Isten akaratába való odaadással fogadták, és már nem kértek újabb fiút. Azonban a szenvedés nem múlt el. Nem sokkal később, 1868. szeptember 3-án a Mária apja, aki az öregkorában költözött hozzájuk, elhunyt. Zelie összes sebe mélyen érintette. Tekintete azonban folyamatosan Istenre irányult. „Úgy tűnik, természetes dolog számomra, hogy szenvedek”15 – írta sógornőjének.

De már két hónappal később Mária Martin a bátyjának mesélte új anyai boldogságáról: „Mit gondolsz, újra gyermekünk lesz. Ez igaz, csak nehogy valami baj érjen. Ha a kedves Isten el szeretne vinni engem ezzel a gyermekkel, csak egy kívánságom van: hogy ne haljon meg keresztelés nélkül.”16 A szülés előtt azonban újra növekedtek az aggodalmak: „Nem tudod elképzelni, mennyire félek a jövőtől, miközben várom ezt a kis lényt. Úgy érzem, hogy ez a gyermek is követni fogja a korábbiakat (a fiúk) és elmegy utánuk az örökkévalóságba. Olyan súly érzem magamon, mint az Alpok. De úgy érzem, a valóság nem lesz rosszabb, mint a megérzésem. Ha újabb sebek jönnek, újra gyorsan fel fogok állni. De a félelem, az igazi mártírság. Ma reggel a szentmise alatt ezek a komor gondolatok rám nehezedtek, hogy majdnem elveszítettem az egyensúlyomat. A legjobb az, ha mindent Isten kezébe helyezünk, és minden jövőt Isten szent akaratába való odaadással várunk. Próbálok így tenni...”17 A hetedik gyermek 1869. április 28-án született. Újra egy lány volt, Marie Celina, később Jenőfa nővér, Szent Teréz testvére. Őt is dajkának kellett adni, de a kislány egészségesen nőtt. Ezért Zelie örömmel tudatta Lisieux-val: „Most igazán nincs miért panaszkodnom...”18

Néhány hónappal később ugyanakkor újabb csapás érte őket. Kislányuk, Helena (öt és fél éves volt) hirtelen súlyosan megbetegedett, és anélkül, hogy az orvosok meg tudták volna állapítani a betegség okát, a gyermek elhunyt 1870. február 22-én. Ez a halál rendkívüli fájdalmat okozott a szülőknek: „Sem én, sem a férjem nem számítottunk ilyen hirtelen végső elmenetelre. Amikor hazaérkezett, és látta a halott gyermeket, sírva kiáltott: ,Édes Helenám! Édes Helenám!‘ Ezután mindketten felajánlottuk ezt a szenvedést Istennek...”19 „Néha elképzelem, hogy éppenúgy, ahogy a kis Helenámmal, én is csendesen távozom ebből az életből. Biztosítalak, hogy már nem ragaszkodom az élethez. A gyermek halála óta meleg vágyam, hogy újra láthassam, de a többi gyermeknek, aki itt maradt, szüksége van rám, és miattuk kérem az Urat, hogy hagyjon itt még néhány évig.”20 A kolostorból egy nővér ezekben a napokban rendkívüli bátorítással látogatta meg: „Milyen boldog vagyok, amikor a mély hite és a nagy Istenbe vetett odaadása látható. Azok, akiket most gyászolsz, egy napon viszontlátod az örökkévalóságban. A szíved most fájdalommal van tele, de Isten akaratába való odaadásod Őt örömmel tölti el. A hited és a megingathatatlan bizalmad egy nap gyönyörűen meg lesz jutalmazva. Legyél biztos benne, Isten áldása kísérni fog, és meg fog áldani kegyelmekkel.”21

Ebben a fájdalmas időszakban azonban Mária Martin szívében ismét egy új élet bontakozott. A nyolcadik gyermek, a kis Marie Melanie Terézia 1870. augusztus 16-án született. Kicsivel kevesebb mint két hónappal később (1870. október 8-án) azonban elhunyt – egy rossz dajka miatt.22 Még aznap Zelie levelekben zokogott sógornőjének: „Amit elviseltem, senki el nem tudja képzelni. Szomorú vagyok és vigasztalhatatlan, mert a gyermekemet hihetetlenül szerettem. Minden új halálnál úgy érzem, hogy éppen ezt a gyermeket szerettem a legjobban... Ó, bárcsak meghalhatnék én is! Már olyan fáradt vagyok, két napja alig ettem, és egész éjjel halálos szorongás gyötört.”23

Amikor Zelie Martin hogyan dolgozta fel ezeket a megpróbáltatásokat, jól látható a sógornőjének írt vigasztaló leveléből, amelyet 1871. október 16-án írt, amikor a nővér, akinek a harmadik gyermekét, fiú Pált szülte, elhunyt: „Az a nagy balsors, ami téged ért, az én szívemet is megérintette. Igazán nehéz próbát kellett átélned… Kérem, adja Isten az odaadás kegyelmét az Ő akarata iránt. A gyermek ott van az Úrnál, látja és szereti téged, és egyszer újra találkozol vele. Ez egy nagy vigasz. Én is átéltem, és még át fogom élni. Amikor a saját gyermekeimnek nyomom le a szemét, és kísérem őket a temetőbe, valódi fájdalmat éreztem, de ez mindig mérséklődött Isten akaratába való odaadással. Egyáltalán nem bánom a gyermekeim miatt szenvedett fájdalmakat és aggodalmakat. Néha hallom, hogy az emberek azt mondják (az elhunyt gyermekeikről): Jobb lett volna, ha egyáltalán nem lettek volna! De egy ilyen beszédet nem tudok elviselni. A gyermekekkel kapcsolatos fájdalmaknak és aggodalmaknak nem szabad a figyelem középpontjában állniuk, ha arra gondolunk, hogy a mennyországban boldogságuk van. Valójában csak átmenetileg veszítettük el őket. Milyen rövid az élet! És a mennyországból ismét megtalálom őket... Látod, milyen áldás meglátogatni egy kis angyalkát a mennyben. És mégis egy gyermek elvesztése a természetünkre nézve valami nagyon fájdalmas. Éppen ebben rejlik a földi életünk legnagyobb szenvedése.”24

Idővel a szülőknek minden feladatuk elviselhetetlennek bizonyult. Ezért 1871-ben Mr. Martin eladta órák és ékszerek kereskedelmét unokaöccsének, Adolf Leriche-nek, és a felesége üzletében kezdett dolgozni. Átvette az üzleti utazásokat, egy részvény beszerzést és a könyvelést. Tágasabb házat is szerettek volna vásárolni a családjuknak, de nem találtak megfelelő helyet. Végül áttelepedtek a meghalt Guérin úr házába a St. Blaise utcában 42-es szám alatt, amit Mrs. Martin örökölt. Itt született meg 1873. január 2-án a kilencedik gyermekük, Marie Frank Terézia, más néven Teréz.


1 2 3

Új áldottak: Ludwig Martin és Zélie Martin.

Új áldottak: Ludwig Martin és Zélie Martin.

Szent Terézia a Jézus Gyermek szülei

Olvass tovább
1