Istenem, nem tudom, hogyan lehetséges, hogy azok a lelkek, akik téged szegényen látnak, önként maradhatnak a gazdagságban, nagyobbnak tartva magukat, mint Mesterük, mint Szeretetük, nem akarnak mindenben hasonlítani hozzád, amikor rajtuk múlik, és különösen a te megalázkodásodban. Szeretném, ha szeretnének téged, Istenem, de azt gondolom, hogy a szeretetükből hiányzik valami. Én magam határozottan nem tudom elképzelni a szeretetet sürgető szükséglet nélkül az egyetértésre, hasonlóságra, és főleg az összes fájdalom, nehézség, az élet keménysége megosztására… Gazdagnak lenni, jól érezni magam, békében élni a vagyonomból, amikor te szegény voltál, nyomorúságos, és kemény munkával nehezen kerested meg a kenyered: ezt én, Istenem, nem tudnám… Így nem tudnék szeretni… A szolgának nem szabad nagyobbnak lennie a gazdájánál.
(Charles de Foucauld /1858–1916/, La Dernière Place)
