Előttem vagy, mint a Feltámadt ... A Feltámadt előttem, már nem halsz meg ... Itt vagy, előttem, örökre boldog. Soha, soha, soha nem érhet a bánat árnyéka ... Soha nem tapasztalsz mást, mint a kifejezhetetlen, megérthetetlen mennyei boldogságot ... Ó, örökké boldog, szeretett Uram, mennyire jó Téged nézni ... Nézni Téged, és azt mondani magamnak, hogy Te, aki itt vagy, szilárdan trónolsz örökké a legmagasabb boldogságban. Óh, szédülök, mert nincsenek szavaim, nincsenek gondolataim, nincsenek érzéseim, amilyeneket szeretnék. Ó, Istenem, én is boldog vagyok, mert Te boldog vagy. Kétségtelenül szeretném, ha boldog lennék, ha egy napon Nálad lehetnék a mennyben ... De Istenem, a végén van valami, ami nagyobb, mint az én boldogságom, nevezetesen a Te boldogságod, vagy, jobban mondva, a Te boldogságod az én boldogságom: a mennyei boldogság lényegében abban rejlik, hogy szeressük és boldognak lássuk Téged ..., nem csak ebben, hanem elsősorban ebben ... Boldog vagy, itt vagy előttem. Nincs többé halál, bánat, szomorúság, kereszt, sem egyetlen sóhaj, sem egyetlen kívánság ... A boldogság, az örök, végtelenül nagy és átfogó boldogság körülölel Téged, korlátlanul áthat Téged. Ó, Jézusom, boldog vagy, tökéletesen boldog örökké! Alleluja, alleluja!
(Charles de Foucauld (1858–1916), jegyzetek, a húsvéti ünnep)
