Ha ha van dolgunk egy kellemetlen lélekkel, ne utasítsuk el, soha ne hagyjuk el. Mindig legyen „a lélek kardja” a szánkban, hogy felrázzuk a tévedéseiből: ne hagyjuk, hogy a dolgok szabadon haladjanak, hogy megőrizzük a nyugalmunkat; harcoljunk folyamatosan, még akkor is, ha nincs remény arra, hogy megnyerjük a csatát. Mi számít a sikerre? Isten azt kéri tőlünk, hogy ne álljunk meg a harc nehézségeinél, hogy ne veszítsük el a bátorságunkat és ne mondjuk: „Egyre rosszabb! Már nem lehet vele semmit tenni, abbahagyom.” Ó, ez gyávaság; kötelességünket a végsőkig teljesítenünk kell.
(Teréz, a Kis Jézusról, Utolsó beszélgetések, 1897. április 6.)
