A szerelem hasonlít a horgos halászatra. A halász nem tudja kihúzni a halat, amíg az nem akad rá a horogra. Amint a horogra akadt, a hal az övé. Még ha vergődik is ide-oda, a fogás biztos. Ezért mondom a szerelemről: aki megfogja, a legszorosabb kötelékekkel rendelkezik, és mégis kellemes igát hordoz. Semmi sem közelíti meg annyira az embert Istenhez, mint ez a édes teher: aki magához veszi, sokkal messzebb jut, és nagyobb előrehaladást ér el, mint minden durva gyakorlat segítségével, amit az emberek használnak. Ráadásul örömmel tud tűrni és elviselni mindent, ami rátalál, amit Isten enged neki; és örömmel tud megbocsátani, bármi rossz történik vele. Semmi sem hoz közelebb Istenhez, semmivel sem lehet Istenhez olyan erősen kötődni, mint ezzel az édes szerelem kötelékével. Aki egyszer megtalálta ezt az utat, nem kell már másikat keresnie. Aki erre a horgosra akaszkodik, olyan szorosan el van kapva, hogy a lábai, karjai, szája, szemei és a szíve, és bármi, amije van, mind csak és kizárólag Istené... Ezért figyeld ezt a horgot, hogy boldogan megakadhass: mert minél inkább vagy megkapva, annál szabadabb vagy.
(Mester Eckhart OP /1260–1327/, Sermo 4)
