Kedves nővérkém, sokat imádkoztam érted a jászolnál; hogy a kis Jézus, aki tele van kegyelemmel és jósággal, adja meg neked legnagyobb kegyelmeit és vigaszeit!
Még nincs szállásunk a télre, és ráadásul a tulajdonos megparancsolta, hogy hagyjuk el ezt a házat!
Jó Isten mindent olyan jól csinál, és annyi bizonyítékot kaptunk erre, hogy most már jobban, mint valaha, teljesen odaadom magam az Isteni Gondviselésnek; olyan kellemes ez, amit tudok, azt megteszem, de bármilyen izgalom nélkül. Nem sikerül? Rendben! Isten tehát más megoldást tervez! Folytatom tovább; ha sikerül, úgy lesz, ha nem, megyek tovább. Szegény emberek, akik nem ismerik Isten szeretetét az ő teremtményei iránt, és akinek az élete a félelmeik miatt olyan nehéz, mennyire sajnálom őket!
(Habsburg Zita császárné /1892–1989/, levél Hilaria nővérnek, 1923. január 12.,
amikor friss özvegy nyolc kisgyermekkel, száműzetésben, állandó lakóhely nélkül)
