Emlékszem, hogy még nem voltam tizenkét, amikor az édesanyám meghalt. Alig tudtam felfogni ezt a nagy veszteséget, teljesen megdöbbenve a Szűz Mária szobra elé vágtam magam, és sok könnyel kértem, hogy ő legyen az édesanyám. Azt hiszem, hogy ez a imádság, amit olyan egyszerűen mondtam el, kedvezően lett fogadva, mert azóta sosem történt meg, hogy ne hallgattak volna meg azonnal valamilyen dologban, amivel ehhez a királyi Szűzhöz fordultam. Végül ő elfogadott engem a sajátjának.
(Terézia Jézusról, Élet I, 7)
